ápr 8, 2021
17 Views
0 0

Ez aztán a ráfizetés! Élt a hitelmoratóriummal egy budapesti nő, most 1,4 milliója bánja

Written by

Szekeres Dorkának (30) összesen 1,4 millió forintja bánja, hogy nem egész egy évig felfüggesztette a lakáshitel törlesztését a járvány miatt. Ennyi költséget számított fel a bank arra az 1 millió forintra, amit a moratórium ideje alatt nem fizetett a havi törlesztéssel.

(A legfrissebb hírek itt)

Bárkinek a hírhedt uzsorások jutnak eszébe a számok hallatán, pedig nincs szó erről, minden törvényes. Nem csak Dorka járt így, sok lakáshiteles ügyfél szembesülhet azzal, hogy akár milliókkal is megnőtt a tartozása a covid alatt.

– Egy 50 négyzetméteres, nyolcadik kerület panellakásra vettem fel a 18 milliós hitelt két éve. A havi törlesztőm 95 ezer forint, a járvány azonban az én életemet is felforgatta, ezért kértem a moratóriumot. Meg sem fordult a fejemben, hogy ilyen sokba kerül majd – kezdett bele Dorka az elképesztő történetbe.

A kormány minden hitelfizető állampolgár számára lehetővé tette, hogy a vírus okozta rendkívüli gazdasági helyzetben átmenetileg megszakíthassa a törlesztést. Nem volt titok, hogy a moratórium idejére is kamatot számolnak bankok, legtöbben azonban vélhetően nem néztek utána, mit is jelent ez a gyakorlatban. Dorka, azt hitte, csak elírás, amikor meglátta az éves elszámolást: az elmúlt 10 hónapban 1,4 milló forinttal emelkedett a hátralévő tartozása. Pontosabban, mivel a törvény értelmében a havi törlesztés összege a moratórium miatt nem változhat, a törlesztési idő növekedett meg 14 hónappal, ami az ő esetében 1,4 millió forintot jelent.

A bank a Blikkel annyit közölt, hogy teljes mértékben a jogszabályi előírásoknak megfelelően jártak el, a kamatfizetési és egyéb kötelezettségeket is ennek megfelelően állapították meg. Hogy miként, arra viszont – a banktitokra hivatkozva – nem tértek ki.

Fülöp Norbert, a Bankmonitor pénzügyi elemzője szerint Dorka azért fizet rá ennyire, mert a moratórium előtt nem sokkal vette fel a hitelt, és ilyenkor a törlesztés nagyobb részét még a kamat teszi ki. Kevésbé kap mellbevágó elszámolást az, akinek már csak néhány év van hátra a hitelből.

– Nagyon sokan szembesülnek majd hasonló helyzettel, ugyanis a lakáshitelesek fele kérte a moratóriumot. De ez még mindig jobb, mintha a bank felmondja a fizetni nem tudók szerződését és egy összegben követeli vissza a kölcsönt – jegyezte meg a szakértő.

(Ez is érdekelheti: Levelet kap bankjától, aki felvette a hitelmoratóriumot)

Milliókon segített

Tavaly a mintegy 3,8 millió lakossági hitelszerződésből csaknem 2,5 millió ügyfél választotta a fizetés átmeneti felfüggesztését, míg a mintegy 285 ezer vállalati hitelszerződés esetében több mint 225 ezren éltek ezzel a lehetőséggel. A moratóriumra jogosult 6796 milliárd forintnyi háztartási hitelállományból 3855 milliárd forintnyit érint a moratórium, a 9692 milliárd forintnyi összes vállalati hitelállományból pedig 5208 milliárd forintnyit.


EXTRA AJÁNLÓ
Állást keres? 5+1 ok, amiért jó a GE-nél dolgozni (x)
A Rossmann is készül a Glamour-napokra! Részletek az akciós újságban (x)

www.blikk.hu/aktualis/belfold/hitelmoratorium-tartozas-novekedese-torlesztes-budapesti-no/1h1nhdf

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
blikk
banner

Vélemény, hozzászólás?