máj 27, 2021
9 Views
0 0

Évekig nem kapott pénzt a dalai után Nótár Mary: Kis Grófo segítségével tör újra csúcsra a mulatóskirálynő

Written by

A mulatós műfajának nagyasszonya négy éve áll peres viszonyban volt kiadójával, melynek következményeként nem kereshetett a dalaival, hiszen a zenéit letiltották a videómegosztó oldalakról.

(A legfrissebb hírek itt)

Slágerei azonban elképesztő népszerűségnek örvendenek, dalonként előfordul húszmilliós letöltés is, amely hazai viszonylatban kiemelkedőnek számít.

Soha egyetlen perceg nem gondoltam, hogy visszafordulok, hogy hagyom a karrieremet a fenébe és belevágok majd valami másba. Rendkívül kitartó vagyok és hiszek abban, amit csinálok. Ettől vagyok hiteles. Számomra a világon a legfontosabb dolog a zenélés, a szórakoztatás. Még akkor is, ha egy probléma miatt évekig nem keresek pénzt vele – nyilatkozta a Borsnak az énekesnő.

Mary ezt az időszakot úgy fogta fel, mint egy hosszú fellépéssorozat, s a közönségére koncentrált.

Az énekesnő most egy régi álmát váltotta valóra: közös duettel jelentkezett Kis Grófóval, a dal pedig a Tequila címet kapta. Bár a szerzemény szövegét és dallamát Mary írta, úgy érezte, a mulatóskirály hangja illene a legjobban a dalba. A munka pedig meghozta gyümölcsét, a YouTube-on ugyanis pillanatok alatt a legfelkapottabb sláger lett, tíz nap alatt elérte az egymillió letöltést.

„Több oka van annak, hogy lett ez a dal. Érezni azt az egységet, ami Maryt és engem összeköt. Nagyon sok közös van a sorsunkban, a legfrissebb és legerősebb élményünk sajnos, most a szüleink elvesztése. A fájdalom viszont generátorként működik, mindketten azt szeretnénk, ha az édesanyánk és édesapánk büszke lenne ránk onnan fentről. Ezért dolgozunk” – nyilatkozta a lapnak Kis Grófo.

Egymillió forint kihúzná a bajból?

Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 7,7 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.

www.blikk.hu/sztarvilag/sztarsztorik/notar-mary-kis-grofo-segitseg-dal/83c3mly

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
blikk
banner

Vélemény, hozzászólás?