ápr 30, 2021
10 Views
0 0

EU: Izrael tegye lehetővé a palesztin választások megtartását Kelet-Jeruzsálemben is

Written by

Az Európai Unió csalódottságát fejezi ki a palesztin választások pénteken bejelentett elhalasztása miatt, a voksolás új időpontjának kiírását sürgeti, és arra szólítja fel Izraelt, hogy tegye lehetővé a választások megtartását az egész palesztin területen, beleértve Kelet-Jeruzsálemet is – közölte az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője pénteken.

Mahmúd Abbász palesztin elnök péntek hajnalban jelentette be, hogy elhalasztják a május 22-re kiírt választásokat, és 

a voksolást mindaddig nem tartják meg, amíg nincs garancia arra, hogy az Izrael által annektált Kelet-Jeruzsálemben is meg lehet tartani.

Josep Borrell közleményében hangsúlyozta: az Európai Unió mindig is következetesen támogatta a palesztinok hiteles, mindenkire érvényes és átlátható választásainak megtartását.

Szilárd meggyőződésünk, hogy a jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartásának alapjain nyugvó erős, befogadó, elszámoltatható és jól működő palesztin intézmények létfontosságúak a palesztin nép számára a demokratikus legitimitás és a két államon (Izrael mellett a palesztin államon) alapuló békés megoldás szempontjából is

– fogalmazott.

A főképviselő arra bátorított minden palesztin szereplőt, hogy folytassák a választások megtartását célzó erőfeszítéseiket, és haladéktalanul írják ki a voksolás új időpontját. 

Izraelt pedig arra szólította fel, tegye lehetővé a választások megtartását az egész palesztin területen, beleértve Kelet-Jeruzsálemet is.

Az uniós diplomácia vezetője hozzátette: az EU együttműködését ajánlja fel, és azt kéri, minden értinett szereplő tanúsítson nyugalmat és visszafogottságot e kényes pillanatban.

Mahmúd Abbász palesztin elnök szerint Izrael bizonytalanságot teremtett a városban.

index.hu/kulfold/2021/04/30/eu-izrael-tegye-lehetove-a-palesztin-valasztasok-megtartasat-kelet-jeruzsalemben-is/

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
Index.hu · Külföld
banner

Vélemény, hozzászólás?