máj 11, 2021
11 Views
0 0

Észtország is lazít a korlátozásokon, de óvatosan

Written by

Észtország is lazít a korlátozásokon, de óvatosan

Észtország óvatosan lazít a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozásokon, május 17-től az egyetemek és iskolák szigorú óvintézkedések mellett visszatérhetnek a tantermi oktatásra – közölte a tallinni kormány kedden, a fertőzöttek számának csökkenésével indokolva az intézkedést.

A tanároknak és a tizenkét évnél idősebb diákoknak kötelező lesz maszkot viselniük, a tantermeket rendszeresen szellőztetni kell, és amennyiben lehetséges, az oktatást a szabadban kell tartani.

Több mint két hónapos kényszerszünetet követően újranyithatnak a színházak és a mozik is május 24-én, igaz csak 50 százalékos telítettséggel. Hasonló szabályok vonatkoznak majd az éttermek belső termeire is, ahol legfeljebb hatan ülhetnek majd egy asztalnál. A vendéglátóipari egységek számára este tíz órában szabták meg a zárórát. A beltéri rendezvények néhány szigorúan szabályozott sportrendezvény kivételével továbbra is be vannak tiltva.

Az 1,3 millió lakosú Észtország márciusban rendelt el karantént, amelyet az utóbbi hetekben fokozatosan kezdett feloldani. A járvány kezdete óta a balti országban 125 696 fertőzöttet és 1206 halálesetet regisztráltak.

A 2,8 millió lakosú Litvániában eddig 259 862 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 4053-an hunytak el.

A csaknem kétmillió lakosú Lettországban 124 960 a regisztrált fertőzöttek száma, és a járvány eddig 2217 ember életét követelte.

Megosztó vita alakult ki a koronavírus-vakcinák szabadalmának feloldásáról

atv.hu/MTI

Ajánlom

www.atv.hu/kulfold/20210511-esztorszag-is-lazit-a-korlatozasokon-de-ovatosan

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
atv
banner

Vélemény, hozzászólás?