márc 29, 2021
7 Views
0 0

Erős véleményt mondott Orbánról a házi őrizetben levő magyar milliárdos

Written by

2018-ban Bige egyik érdekeltsége volt a célpontja annak a nagy erőket megmozgató akciónak, amely a szolnoki műtrágyagyárban kezdődött. A rendőrség és a katasztrófavédelem munkatársai megszállták a szolnoki üzemet. Az akcióban mintegy háromszáz rendőr vesz részt, akik közül sokan az éjszakát is a gyár területén töltötték. Ezzel kapcsolatban az üzletember többször is célzott arra, hogy szerinte hatósági segítséggel próbálták megszerezni a vagyonát és gyárait, a Blikknek akkor azt nyilatkozta: “Ez nekem szól, ez személyes ügy“. Meg is nevezte Csányi Sándort, az OTP elnökét, aki azonban elutasította a vádakat.

(A legfrissebb hírek itt)

Amit kijelentettem már korábban és egyértelműen: én nem kívánom megvásárolni a Nitrogénműveket. Ha valaki megnézi egyébként ennek a cégnek a mérlegét, és ért hozzá, rájöhet, hogy nem is érné meg megvásárolninyilatkozta az üggyel kapcsolatban korábban Csányi. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Főigazgatóság nem sokkal később felfüggesztette a gyár működését arra hivatkozva, hogy a biztonságos üzemeltetés feltételei nem adottak. A felfüggesztés 90 napra szólt, de Bige azonban úgy döntött, bezárja szolnoki kénsavgyárát, az egykori Tiszamenti Vegyiműveket.

December 15-én a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság őrizetbe vette az üzletembert és gyanúsítottként kihallgatta. Ugyan a Nyíregyházi Törvényszék nem rendelte el Bige letartóztatását, de nem is helyezte szabad lábra. Később kiderült, hogy az üzletember bűnügyi felügyelet alatt marad, mindemellett a tartózkodási helyét csak engedéllyel hagyhatja el és nyomkövetőt kell viselni.

Bige legutóbb egy nagyszabású közvélemény-kutatást rendelt meg, melyben arra volt kíváncsi, hogy a 2022-es választáson az ellenzék le tudja-e győzni a Fideszt, ki hogyan viszonyul a kormányváltás lehetőségéhez – ezt sokan értelmezték úgy, hogy az üzletember az ellenzék finanszírozására készül.

Bige László most az otthonából adott interjút a Partizánnak, melynek során többek között szó esett a Csányi Sándorhoz fűződő viszonyáról, az ország politikai és gazdasági helyzetéről, valamint az üzletember kormányzati kapcsolatairól.

– Folyik ellenem személy szerint két eljárás is. Az első már bírósági szakaszban van, a második csak nyomozati szakaszban van (…) Arról szól, hogy két különböző ügyben két különböző ember feljelentette magát (…) De, vádalkut kötve a rendőrséggel azt nyilatkozták, hogy ebből a pénzből, amivel ők megkárosították az állampénztárt, az adóhivatalt, ebből nekem osztottak vissza. Igaz, hogy nem kaptak érte semmit – nyilatkozta az interjú elején Gulyás Mártonnak Bige, majd hozzátette: mindezek után 10 évvel később jelentették őt fel. Jelenleg is az első fokú tárgyalás zajlik. Bige szerint valaki fizetett ezeknek az embereknek, hogy ezt mondják, ugyanis – mint mondja – teljesen ingyen „nem lehet valaki ennyire hülye.”

A beszélgetés ezután rátért Bige és Csányi Sándor viszonyára.

– Nem is volt konfliktus (…) Nem is vesztünk össze soha. Tényleg, a Sándor egy jó csóka volt, egy jó srác volt. Jó emlékeim vannak róla – nyilatkozta az üzletember és annyit még hozzátett: sosem használta más pénzét és nem volt Csányi strómanja. Az üzletember cégcsoportja jól működő kapcsolatot ápolt az OTP-vel 2008-ig, aztán végül a bank felmondta a cégeinek a kölcsönöket – először egyet, majd kettőt, végül mindet.

– Mint ahogy látszik, mi nem mentünk ettől tönkre. Az én életfilozófiám az, hogy én sosem nézek hátra – tette hozzá Bige. Ezt követően a beszélgetés rátért az agrárintegrátori szerepkör betöltése körüli 2013-as küzdelemre, azaz a KITE-vitára, melynek során Bige alul maradt Csányival szemben. Mint mondja, nem bánkódott rajta sokat, bár szerinte politikai felhatalmazás nélkül nem lehetett volna megcsinálni. Hozzátette: Csányi akkor is azt nyilatkozta, hogy ettől távol tartja magát. Arra a kérdésre, hogy 2010 után felkereste-e Orbán Viktort annyit felelt, hogy 2017 után egy alkalommal igen, azonban a kormányfő nem adott neki időpontot.

Mivel nem fogadott, ez azt jelentette a számomra, hogy ő ebben a kérdésben már döntött (…) Lehet, hogy ennek így kell lenni, én elfogadtam – nyilatkozta. Bár azt hozzátette, hogy mivel a környező országok miniszterelnökeivel szokott találkozni, ezért furcsának találja, amiért pont a magyar miniszterelnök nem fogadta egy kérését.

– Nem tartok sok mindent tisztességes eljárásnak és magatartásnak. Én nem akarok változni és nem is fogok. Nekem van egy viszonylag szilárd gerincem, szilárd értékrendet vallok, aszerint élek is, és ezen nem vagyok hajlandó változtatni – mondta Bige. Arra a kérdésre, hogy a NER felől érkezett-e felvásárlási ajánlat a cégbirodalma felé, azt válaszolta, hogy soha, mert az “túl sok pénz lenne“.

– Nem tudnak engem megfogni semmivel. Nem követtem el az ég egy adta világon semmit. Mert már ezelőtt tizenkét-tizenhárom évvel tudtam, hogy mit akarnak – mondta Bige, aki elmondása szerint fel volt arra készülve, hogy megtámadják a tulajdonát és olcsón kivásárolható legyen. A mostani piacszerzési eljárásrendőr azt mondta, hogy ebbe most bevonták a teljes állami infrastruktúrát.

– Ügyészség, rendőrség, katasztrófavédelmi hivatal, kormányhivatal, versenyhivatal, adóhivatal. Tehát minden eszköz csatasorba van állítva ennek érdekében – tette hozzá. – Engem ezzel nem lehet megtörni. Tehát ha államosítjátok, vigyétek el. Én nem fogok ebből kiszállni csak úgy – jelentette ki. Korábban már mondták neki, hogy ha “nem szedi a sátorfáját” Magyarországról, akkor szabad elvonulást kap, ha nem, “be fogják csukni”.

De én ezt nem vettem komolyan (…) Ezt megüzenték nekem kétszer – mondta, majd hozzátette: nyugalmat szeretne ő is. A beszélgetés ezután a nyomozati szakaszban lévő eljárásra terelődött rá, melyben vesztegetés és hűtlen kezelés miatt vádolják Bigét. A házi őrizettel kapcsolatban azt mondta, szerinte szomorú, hogy ilyen megtörténhet, mert a “házi őrizet egy másik ügyért van”.

Bige az interjú során is viselte a nyomkövetőt a bokáján, mely a nap 24 órában rajta van.

Azért ez egy kicsit megalázó, 62 évesen büntetlen előélettel nem szívesen viselem ezt el – mondta Bige. A már említett közvélemény-kutatással kapcsolatban is feltett Gulyás Márton kérdést, miszerint megkereste-e valaki az üzletembert, hogy finanszírozza ezt a kutatást vagy ez a saját intellektuális érdeklődéséből fakadt-e.

– Nem keresett meg ezzel senki. Kíváncsi voltam, hogyan látják az emberek a saját létbiztonságukat és megélhetésüket. Milyen perspektívában gondolkoznak (…) Először rendeltem ilyen kutatást – nyilatkozta az üzletember.

A teljes interjút itt tudja megtekinteni:

Betöltés…

(Kapcsolódó: Rács mögött tartaná az ügyészség Bige Lászlót: ezzel gyanúsítják pontosan a műtrágyakirályt, 10 év börtönt is kaphat )

Kiszámítható kölcsöre van szüksége?

Fix törlesztő, forint alapon a teljes futamidőn keresztül. A Bank360 hitelkalkulátorával
könnyen összehasonlíthatja különböző bankok ajánlatait.


EXTRA AJÁNLÓ
6 különleges húsvéti ajándék nőknek a tavaszi megújulás jegyében (x)
Lakásfelújítás: megnéztük, hogyan éri meg belevágni! (x)

www.blikk.hu/aktualis/belfold/bige-laszlo-interju-eljaras-orban-viktor-velemeny/f7zy40w

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
blikk
banner

Vélemény, hozzászólás?