márc 4, 2021
15 Views
0 0

Erős utórengés rázta meg Görögország középső részét

Written by

Erős utórengés rázta meg Görögország középső részét

Csütörtökön 5,9-es erősségű utórengés rázta meg Görögország középső részét, az előző napi 6-os erősségűre becsült földmozgás nyomán – közölte az athéni földtani intézet

“Erős utórengés volt. Az embereknek a szabadban kell maradniuk” – mondta egy szeizmológus az ERT közszolgálati televíziónak nyilatkozva. A földmozgást Görögország-szerte érezni lehetett. Az Európai Földközi-tengeri Szeizmológiai Központ (EMSC) szerint a földrengés epicentruma 17 kilométerre nyugatra volt Tírnavosz településtől, amelynek térségében volt a szerdai földrengés központja is.

A katasztrófavédelem szerint a legerősebben sújtott térség Tírnavosz és Elasszona települések környéke. A görög hadsereg elővigyázatosságból több száz sátrat húzott fel és ivóvízzel és élelemmel látta el a térségben lakókat. A Kathimeriní című görög napilapnak nyilatkozó egyik szakember szerint ugyanis

az elkövetkező napokban és hetekben további utórengésekre lehet számítani.

A régióban óvintézkedésként több helyen is zárva maradtak az iskolák csütörtökön. Az infrastrukturáért felelős minisztérium szerint a szerdai földrengést követően megkezdődött az épületeken keletkezett károk felmérése. Értesülések szerint Damaszi nevű település egyik iskoláját teljesen újra kell építeni, míg másik kettő komoly károkat szenvedett.

A regionális kormányzó szerint mintegy száz épületben keletkezett komoly kár, néhány régi ház pedig összeomlott. Sérültek nem voltak.

Szerdán 6,2-es erősségű földrengés rázta meg Görögország középső részét. A földmozgás fészke a földtani intézetek szerint tíz kilóméteres mélységben volt 20 kilóméterre délre Elasszona településtől.

atv.hu/MTI

Ajánlom

www.atv.hu/kulfold/20210304-eros-utorenges-razta-meg-gorogorszag-kozepso-reszet

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
atv
banner

Vélemény, hozzászólás?