jan 13, 2021
7 Views
0 0

Epizódonként egymillió dollárt kapnak a Szex és New York üdvöskéi

Written by

A Borderlands című akciófilmben alakítja majd Cate Blanchett a Lilith nevű karaktert. A filmet a Hostel című horrorfilmjeiről híres Eli Roth rendezi, illetve pár hónapja derült ki, hogy Kevin Hart komikus is szerepel majd benne. Most pedig már azt is tudjuk, hogy a forgatás helyszíne nem más lesz, mint Budapest. A filmet 2021 év végén kezdik majd forgatni.

Adam Goodman, a MidAtlantic Films magyar produkciós vállalat tulajdonosa a The Hollywood Reporternek beszélt arról, hogy „nagy eredménynek tartja, hogy minden kihívás ellenére sikerült tovább folytatniuk a munkát”, továbbá nálunk forgatják majd a Jack Ryan-sorozat harmadik évadát, illetve egy olyan Marvel-produkciót, amelyről „biztonsági okokból” még nem beszélhet.

A Borderlands filmet egyébként a gamer közösség általában véve jól fogadta, csak a közösségi oldalakon sokan azt kérdőjelezték meg, hogy az 51 éves Cate Blanchett tényleg a legjobb választás volt-e a 30 év körüli Lilith karakteréhez. Sokak szerint, bár tény, hogy Blanchett jó kondiban van, és még mindig nagyon szép, mégis egy fiatalabb színésznő azért jobb lett volna erre az szerepre.

A játék egyébként a sivatagos, sziklás Pandora bolygón játszódik, így a forgatás nagy eséllyel a stúdióban zajlik majd, tehát nem túl esélyes, hogy Budapest épületeiből bármit is láthatunk, mint oly sok nálunk forgatott hollywoodi film esetében.

index.hu/mindekozben/poszt/2021/01/13/epizodonkent_egymillio_dollart_kapnak_a_szex_es_new_york_udvoskei/

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
Index.hu · Mindeközben
banner

Vélemény, hozzászólás?