máj 18, 2021
17 Views
0 0

“Én is szúrtam, igen, védtem az életem” – ezek voltak Kertész Ágnes ügyének fordulatai

Written by

“Én is szúrtam, igen, védtem az életem” – ezek voltak Kertész Ágnes ügyének fordulatai

Tegnap a Blikk tudta meg, hogy kegyelmet kapott Áder János köztársasági elnöktől Kertész Ágnes. Az értesülést Lichy József, a nő korábbi ügyvédje megerősítette a lapnak. A Heti Napló stábja többször is forgatott Kertész Ágnessel, a börtönben is találkoztak vele, összeszedtük, az évek során hogyan alakult az ügy.

A nőt a bíróság korábban emberölési kísérlet miatt 10 évnyi fegyházra ítélte. Az ítélet szerint kábítószert tett férje italába, majd többször megszúrta. A férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett. A nő a bíróságon próbálta bizonyítani, hogy több éve bántalmazó kapcsolatban élt és a férje válogatott pszichés módszerekkel kínozta őt, érveit azonban nem vették figyelembe.

Kertész Ágnes korábbi ügyvédje tegnap közölte, hogy a nőnek Áder János döntése értelmében 10 év helyett csak ötöt kell leülnie és azt sem fegyházban hanem fogházban. 

A Heti Napló még börtönbe vonulása előtt is forgatott Kertész Ágnessel, a nő akkor elmondta, hogyan emlékszik a történtekre.

[embedded content]

Kertész Ágnes nem sokkal később már Kalocsán, a börtönben adott interjút.

[embedded content]

A Heti Napló megszólaltatta Ágnes jelenlegi párját, Istvánt, aki akkor azt mondta: nagyon nehéz ez a helyzet.

[embedded content]

Később a nőt újra meglátogatta a börtönben a stáb.

[embedded content]

Tavaly nyáron Kertész Ágnes már csaknem másfél éve várt arra, hogy a köztársasági elnök döntsön: megkapja-e a kegyelmet.

[embedded content]

atv.hu

Ajánlom

www.atv.hu/belfold/20210518-en-is-szurtam-igen-vedtem-az-eletem-ezek-voltak-kertesz-agnes-ugyenek-fordulatai

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
atv
banner

Vélemény, hozzászólás?