nov 20, 2020
8 Views
0 0

Emelte a tétet az elemző: Putyin rákos, azt állíja

Written by

Mint arról korábban a Blikk is beszámolt, a 68 éves Vlagyimir Putyin már a visszavonulását készíti elő, mivel az orosz elnök betegeskedik, és 37 éves barátnője miatt hátat akar fordítani a politikának – legalábbis ezt állította alig két héttel ezelőtt egy orosz politikai elemző, Valerij Szolovej.

(A legfrissebb hírek itt)

A tét azonban emelkedett, Szolovej legfrissebb értesülései szerint az elnök állapota sokkal súlyosabb lehet, mint azt korábban gondolta. Forrásaiból úgy tudja, hogy Putyin rákkal küzd, de ezek mellett több hozzá közel álló ember is a Parkinson-kór egyes tüneteit vélik felfedezni rajta, nyilatkozta mindezt a The Sun britt lapnak.

(Ez is érdekelheti: Putyin: az orosz vakcinát Kínában és Indiában is gyárthatják majd)

A Putyinon észrevehető leglátványosabb jelek közé tartozik, hogy hogy nyilvános szereplésein láthatóan nehezére esik a járás, és egy felvétel tanúsága szerint a keze is remegett, amikor felemelt egy poharat. A politológus szerint az elnök újév környékén nevezheti meg utódját, egyelőre azonban még nem lehet tudni, kire bízná rá legszívesebben Oroszország kormányzását.

Blikk Megmondó

EXTRA AJÁNLÓ
November 20-án lecsap a Black Friday! Ezen a webshopon minden szuper olcsó lesz (x)
Döbbenet: így hat a szmog az egészségünkre! (x)

www.blikk.hu/aktualis/politika/vlagyimir-putyin-rak-parkinson-kor-lemondas/rxn5kqw

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
blikk
banner

Vélemény, hozzászólás?