ápr 7, 2021
11 Views
0 0

Először próbált sötétben dokkolni, 42 milliós kárt okozott a hajóban

Written by

A Brit Királyi Haditengerészet kapitánya rögtön lyukat ütött a rábízott HMS Chiddingfold nevű aknakereső hajóba.

Simon Reevest nemrégiben nevezték ki a Brit Királyi Haditengerészet Bahreinben állomásozó,  HMS Chiddingfold nevű aknakeresőjének a kapitányává. Viszont az első alkalommal, amikor sötétedés után kellett volna leparkolnia a 60 méter hosszú hajóval, kétszer is beleütközött egy másik, kikötőben álló hajóba – írja a Sun.

Az angliai Shropshire megyéből származó férfi kevesebb, mint egy héttel a március 16-i incidens előtt kapta meg a HMS Chiddingfold parancsnoki hídja feletti irányítást.

A lapnak nyilatkozó névtelen forrás szerint dokkolás közben Reeves észbe kapott, és megpróbálta visszahúzni a hajót, de már késő volt. A HMS Chiddingfold oldala beleütközött a HMS Penzance nevű hajóba. A HMS Chiddingfold visszahúzása után a második próbálkozásnak is egy ütközés vetett véget. A balszerencsés manőverezés lyukat ütött a 700 tonnás hajó műanyag testébe: a kár becsült értéke 100 ezer font – ami nagyjából 42 millió forintnak felel meg.

Azt nem tudni, hogyan kötötték ki végül a hajót, ahogy azt sem, hogy (a kép bal oldalán szereplő) Reeves milyen vizekre evezett a baleset után, de a haditengerészet egyik tisztviselője szerint a szél, az apály és a berendezés meghibásodása okozta a balesetet – ami után a hajó hivatalos Twitter-oldalának alábbi bejegyzése szerint – 4 hónap javítás vár a HMS Chiddingfoldra.

24.hu/elet-stilus/2021/04/07/hms-chiddingfold-hajobaleset-simon-reeves-bahrein-42-millios-kar/

Komment írása

Article Categories:
24.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?