máj 26, 2021
15 Views
0 0

Először nevezett ki nőt a Louvre élére a francia köztársasági elnök

Written by

Laurence des Cars szeptember 1-jén veszi át az igazgatói széket Jean-Luc Martineztől, aki nyolc éven át igazgatta a Louvre-ot.

Az 54 éves művészettörténész – akinek szakterülete a 19. századi és a 20. század eleji képzőművészet – négy éve vezeti az impresszionista gyűjteményéről híres Orsay Múzeumot, ahol a tájékoztatás szerint dinamizmusával és a múzeum programkínálatának kiszélesítésével tűnt ki. Kiemelt figyelmet szentelt a sokszínűségnek, a társadalmi kérdéseknek, az új generációk felé történő nyitás fontosságának. Vezetése alatt az Európa egyik legnagyobb gyűjteményével rendelkező Orsay Múzeum látogatóinak száma fokozatosan nőtt, és 2019-ben elérte a 3 millió 700 ezret.

Az új igazgatónő bejelentette, hogy első intézkedésként egy új részleget hoz létre a Louvre-ban a bizánci és a keleti keresztények művészetének, amely a kilencedik állandó gyűjtemény lesz a világ legnagyobb múzeumában.

Az elnöki hivatal tájékoztatása szerint azért rá esett az államfő választása, mert nemzetközileg elismert kurátor, aki nagyon sikeres volt az Orsay-ban, és jól ismeri a Louvre-ot is, miután 2007 és 2014 között részt vett a Louvre Abu Dzabiban nyílt múzeumának előkészítésében.

Laurence des Cars pályázata a világ polifóniájának befogadására épül egy olyan múzeumban, amely rezonál a társadalomra, figyelemmel van a nők helyére a gyűjteményekben, a műtárgyak származási helyére. Az államfő nagyon fontosnak tartja, hogy Laurence des Cars érzékeli, hogy a társadalmi vitáknak el kell érniük a múzeumokat is, és figyel arra, hogy a múzeum ne áldozata legyen ezeknek a vitáknak, hanem a művészet és az előadások által részesévé váljon, mégpedig azzal, hogy teret biztosít a vitázó művészeknek – jelezte az elnöki hivatal az AFP hírügynökségnek.

Elődje, az 57 éves Jean-Luc Martinez történész és ókori görögséggel foglalkozó régész három mandátumot töltött a Louvre élén. Irányítása alatt a világ legnagyobb múzeuma a koronavírus-járványt megelőzően látogatottsági rekordot döntött: 2019-ben több mint 10 millióan keresték fel, akiknek 71 százaléka külföldi volt.

A Louvre eddigi elnökét az államfő az örökségvédelem nemzetközi együttműködésért felelős legfőbb nagykövetének nevezte ki. Feladata az illegális nemzetközi műtárgykereskedelem elleni küzdelem és a műkincsek visszaszolgáltatását érintő kormányzati politika irányítsa lesz.

MTI

hirtv.hu/hirtvszines/eloszor-nevezett-ki-not-a-louvre-elere-a-francia-koztarsasagi-elnok-2522303?utm_source=feed&utm_medium=rss

Komment írása

Article Categories:
hírtv
banner

Vélemény, hozzászólás?