jún 7, 2021
0 View
0 0

Elnyelt a víz egy fiatalembert a balatonudvari strandon

Written by

A magyar felnőtt lakosság 54 százaléka elégedett a koronavírus-járvány alatt bevezetett kormányzati egészségügyi intézkedésekkel – derül ki az Alapjogokért Központ legújabb közvélemény-kutatásából.
A képviselők ma interpellációkkal fordulhatnak a kormány tagjaihoz az Országgyűlésben.
A kormány támogatja, hogy amennyiben a beruházás feltételei ismertek, akkor a budapestiek népszavazáson döntsenek arról, akarnak-e Fudan Egyetemet – mondta miniszterelnökséget vezető miniszter a mandinernek.
Gulyás Gergely hozzátette: a kabinet nem akar a budapestiekkel szemben, az akaratuk ellenére jót tenni. A politikus felhívta a figyelmet: a Fudan Egyetemről még nem lehet vitázni, mert még tervek sem állnak rendelkezésre.
Magyarországon csírájában ki kell irtani a pedofília melletti érzékenyítést – mondta a Bayer show-ban a Fidesz frakcióvezető helyettese.
Selmeczi Gabriella szerint azzal, hogy a pedofilok felkerülnek egy nyilvános listára, jelentősen vissza lehet szorítani a gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekményeket.
A támogatások, a hitelmoratórium, a 13. havi nyugdíj visszaállítása mellett mintegy ezermilliárd forintnyi adócsökkentésről döntött a kormány válaszként a koronavírus-válságra – tájékoztatott Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.
A héten lett kétéves a lakossági állampapírpiac eddigi legnépszerűbb terméke, a Magyar Állampapír Plusz, amelynek állománya mára meghaladta az 5672 milliárd forintot – közölte a pénzügyminiszter a Facebookon.
Az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését támogató pályázatnak már a hetedik fordulója nyílik meg hétfőn – jelentette be Schanda Tamás államtitkár.
A közép-európai népek csak közösen tudnak sikeresek lenni és választ adni a 21. század kihívásaira – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Éberhardon.
„Mi, magyarok, bárhol vagyunk a világban, összetartozunk” – mondta megemlékező beszédében Szilágyi Péter miniszteri biztos az Egyesült Államokban, a Kalifornia állambeli Los Angelesben tartott Trianon-emlékmű felavatásán.
A szavazatok csaknem 40 százalékát összegyűjtve a Kereszténydemokrata Unió győzött a németországi Szász-Anhalt tartományban tartott törvényhozási választáson, a hivatalos előzetes végeredmény szerint.
A világon 173,3 millió ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3,7 millió a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem adatai szerint.
Folyamatosan csökken a koronavírus-fertőzöttek száma a nyugat-balkáni országokban, a térségben egyre csökken a kór szövődményeiben elhunytak száma is.
Ukrajnában tovább lassult a koronavírus-járvány terjedése, vasárnapra kevesebb mint ezer új beteget jegyeztek fel és a halálos áldozatok száma sem érte el az ötvenet.
Portugália bírálja, hogy az állampolgárai nem utazhatnak karantén nélkül Nagy-Britanniába. A portugál miniszterelnök felszólította Londont, hogy csatlakozzon az utazásokat megkönnyítő digitális igazolványok európai rendszeréhez.
Az új típusú koronavírus először Indiában azonosított változata az eddigi variánsoknál hozzávetőleg 40 százalékkal könnyebben terjed, de megjelenését nem követte a kórházi kezelést igénylő súlyos megbetegedések számának emelkedése.
Izraelben megkezdték a 12-15 éves korosztály koronavírus elleni oltását – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.
Az Egyesült Államok 750 ezer adag koronavírus elleni védőoltást adományoz Tajvannak a globális vakcinaelosztó terv első részeként.
Benjámin Netanjahu, az izraeli átmeneti kormány vezetője szerint a szabad véleménynyilvánítás nem uszítás. A miniszterelnök hangsúlyozta: megpróbálják erőszakosnak és a demokráciára veszélyesnek bemutatni a jobboldalt Izraelben.
Belehalt sérüléseibe az izraeli űrkutatási központ volt igazgatója, aki a múlt hónapban hazájában kitört zavargások során sérült meg.
Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát a dél-líbiai Szabha városának ellenőrző pontjánál, legalább négyen meghaltak, a merényletért az Iszlám Állam jelentkezett.
Fegyveres banditák csaptak le a délnyugat-nigériai Oyo állam egyik városára a hét végén, a harcokban 11-en meghaltak, köztük több támadó – közölték helyi rendőrségi források.
Felrobbantotta magát Abubakar Shekau, a Nigériában iszlám kalifátus létrehozásáért harcoló Boko Haram terrorszervezet vezetője a rivális iszlamista csoport, a Nyugat-Afrikai Iszlám Állam (ISWAP) elleni harcok során – közölte egy hangfelvételen az ISWAP.
Összeütközött két expresszvonat a dél-pakisztáni Szindh tartományban, az első jelentések szerint legalább 30-an meghaltak, sokan megsérültek – tudatták rendőrségi források.
Elfogtak a rendőrök két férfit – apát és fiát -, aki lapáttal és szerszámnyéllel több embert bántalmazott a városban, egyiküknek életveszélyes sérülést okozva – közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Az 1-es villamos vonalán tartott ellenőrzést a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ, az akció során két körözött embert fogtak el a rendőrök.
Pályakarbantartás miatt hétfő este 10 órától kedd hajnali 4 óráig a 4-es és a 6-os villamos helyett a teljes vonalon pótlóbusszal lehet utazni a fővárosban.
Hamarosan már az északi parton is működik a villamos felsővezeték, így a Balaton mindkét partján korszerű, légkondicionált járművekkel utazhatunk nyaralni – jelentette ki Homolya Róbert, a MÁV-Volánbusz elnök-vezérigazgatója a Magyar Nemzetnek.
Az esztergomi vonatok a Nyugati pályaudvar helyett Angyalföldről indulnak és oda is érkeznek Rákosrendezőn végzett vágányzári munkák és váltóhiba miatt – tájékoztatott a Mávinform.
Aranyérmet szerzett Noé Bálint a férfi kajakosok 5000 méteres versenyében a poznani kajak-kenu Európa-bajnokságon.
Aranyérmet szerzett Bodonyi Dóra a női kajakosok 5000 méteres versenyében a poznani kajak-kenu Európa-bajnokságon
Ezüstérmet szerzett Kozák Danuta kajak egyes 500 méteren a poznani kajak-kenu Európa-bajnokságon.
Ezüstérmet szerzett Horányi Dóra a női kenusok 5000 méteres versenyében a poznani kajak-kenu Európa-bajnokságon.
Ezüstérmet szerzett Fodor Nicholas a férfi kenusok 5000 méteres versenyében a poznani kajak-kenu Európa-bajnokságon.
Székely Zója aranyérmet nyert talajon a tornászok világkupa-sorozatának kairói állomásán.
A papírformát igazolva, a férfiaknál Rasovszky Kristóf, a nőknél pedig Olasz Anna nyerte a nyíltvízi úszók országos bajnokságát.
A Tiszaújváros nyerte a triatlonosok Lengyeltótiban megrendezett vegyes váltó országos bajnokságát.

hirtv.hu/ahirtvhirei/meghalt-egy-fiatalember-a-balatonudvari-strandon-2522875?utm_source=feed&utm_medium=rss

Komment írása

Article Categories:
hírtv
banner

Vélemény, hozzászólás?