ápr 14, 2021
13 Views
0 0

Ellenállóbbb lehet a brazil mutáns a vakcinákkal szemben

Written by

Az antitesteket hatékonyabban elkerülő formában mutálódhat a koronavírus Brazíliában felfedezett variánsa.

A Fiocruz, a latin-amerikai ország közegészségügyi intézete által végzett kutatás során a vírus tüskeszerű fehérjéjének mutációira bukkantak; ezeket használja a vírus a sejtekbe való behatolásra és a sejt megfertőzésére.

A szakértők szerint ezek a változások ellenállóbbá teszik a vírust a vakcinákkal szemben, amelyek a tüskefehérjét célozzák meg. Ez jelentősen súlyosbíthatja a brazíliai járványt.

“Úgy véljük, ez egy újabb elkerülő mechanizmus, amelyet a vírus az antitestek válaszának elkerülésére hozott létre” – mondta Felipe Naveca, a tanulmány egyik szerzője, a Fiocruz munkatársa.

Az intézet Amazonas állam fővárosában, Manausban van, melyről úgy vélik, hogy innen származik a P1 nevű variáns.

Naveca elmondása szerint a változások hasonlónak tűnnek, mint amelyeket a még agresszívabb dél-afrikai variáns esetében láttak. Utóbbival szemben egyes tanulmányok szerint bizonyos vakcinák kevésbé hatásosak.

“Ez különösen aggasztó, mert a vírus evolúciója folyamatosan gyorsul” – tette hozzá a szakértő.

Vizsgálatok szerint a P1-variáns 2,5-szer fertőzőbb, mint az eredeti koronavírus, és ellenállóbb az antitesteknek.

Franciaország kedden felfüggesztette összes Brazíliába tartó vagy onnan érkező járatát, hogy megakadályozza a variáns terjedését. Latin-Amerika legnépesebb országa egyre jobban elszigetelődik.

A variáns, mely hamar dominánssá vált Brazíliában, valószínűleg jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a járvány második hulláma ennyire súlyossá vált. A koronavírus-fertőzés következtében elhunytak száma 350 ezer fölé emelkedett Brazíliában – ez az Egyesült Államok mögött a második legtöbb.

Brazíliában a járvány egyre inkább érinti a fiatalabbakat is. A kórházi adatok szerint márciusban az intenzív ellátásra szoruló betegek több mint fele volt 40 éves vagy annál fiatalabb.

A P1 variáns mutációja a fertőzések gyors ütemét tekintve nem lepte meg Ester Sabinót, a Sao Pauló-i Egyetem tudósát. Ha gyors a fertőződés üteme, mint ahogyan az Brazíliában jelenleg történik, megnövekszik az új mutánsok és variánsok kialakulásának kockázata – mondta a kutató.

A szakértők sem értenek egyet, hogy egy vakcina elegendő-e a víruson átesetteknek

atv.hu/MTI

Ajánlom www.atv.hu/kulfold/20210414-ellenallobbb-lehet-a-brazil-mutans-a-vakcinakkal-szemben

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
atv
banner

Vélemény, hozzászólás?