nov 21, 2020
3 Views
0 0

Elhunyt Mihály Tamás, az Omega basszusgitárosa

Written by

73 éves korában elhunyt Mihály Tamás, az Omega együttes Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas basszusgitárosa. Meghatározó alakja volt a hazai rockzenének, az Omega mellett szólólemezei és színpadi művei is maradandóak. Emlékét örökre megőrizzük – írták a zenekar Facebook-oldalán.

Mihály Tamás (1947-2020) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Mihály Tamás, az Omega együttes Kossuth-díjas és Liszt…

Közzétette: Omega – 2020. november 21., szombat

Mihály Tamás 1947. szeptember 24-én született zenész családban, apja Mihály András, az operaház vezetője volt. Ő maga is klasszikus zenét tanult a zenei konzervatórium gordonka szakán. Játszott a Scampolo és a Non-Stop együttesekben, majd 1967-ben Varsányi István helyére csatlakozott az Omegához.

Az egyik próbára elhívta a konzervatóriumi ismerősét, Presser Gábort, aki kezdetben külsős zeneszerzőként komponált számukra dalokat, majd egy évvel később teljes jogú taggá lépett elő. Ők ketten voltak az együttes első képzett zenészei, nagyban hozzájárultak, hogy az Omega a magyar beategyüttesek élvonalába kerüljön.

Mihály első szerzeménye az együttesben a Spanyolgitár legenda, amelyet ő maga is énekelt. Ezen kívül az első Omega-album, az angol nyelvű Omega Red Star from Hungary dalainak többsége is az ő hangján hallható, mert az énekes Kóbor János nem tudott kiutazni Angliába a felvételre.

Koncerteken az eredetileg Presser Gábor énekével felvett Tízezer lépést szokta Kóborral duettben énekelni.

Presser kilépése után a legtöbb Omega-dalt ő írta (Molnár György mellett), köztük olyan remekműveket, mint a Szvit vagy a Nem tudom a neved. A 7-13. albumokon az egész együttes jegyezte az összes dalt szerzőként, a 14-15. albumon viszont ismét övé a legtöbb szerzemény. A 16. album készítésében kevesebb szerepet vállalt (az 56 csepp vér musical munkálatai miatt), de erre a lemezre is írt dalokat.

1983-ban szólóalbumot készített Szintetizátor-varázs címmel, amin Liszt Ferenc és Richard Wagner szerzeményeit dolgozta fel. 2006-ban az 1956-os forradalom jubileumára készült 56 csepp vér című musical zenéjét komponálta.

2007-ben Artisjus-díj elismerést kapott. 2008-ban a Magyar dal napján egy alkalmi Omega Tribute Band vezetőjeként lépett fel, Kalapács József, Keresztes Ildikó és Roy vendégszereplésével. 2011-ben újabb szólóalbuma készült, olyan közreműködőkkel, mint Horváth Charlie, Somló Tamás, Presser Gábor, Nagy Feró, Meződi József.

2014-ben játszott utoljára az Omegával, bár távozását Kóbor János csak 2017 áprilisában erősítette meg.

atv.hu

Ajánlom www.atv.hu/belfold/20201121-elhunyt-mihaly-tamas-az-omega-basszusgitarosa

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
atv
banner

Vélemény, hozzászólás?