ápr 26, 2021
9 Views
0 0

Életfogytiglant kaphat a nagykereki férfi, aki tíz nap alatt módszeresen halálra kínozta az epilepsziás párját

Written by

Életfogytigtartó fegyházbüntetésért fellebbezett a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség annak nyolc év börtönre ítélt Z. Józsefnek az ügyében, aki módszeresen halálra kínozta és verte a közel húsz évvel fiatalabb beteg párját Nagykerekiben.

Az elvált férfi hosszú évek óta egyedül élt  egy helyi családi házban, és sem a közeli hozzátartozóival, sem pedig a szomszédaival nem tartotta a kapcsolatot. 2019 végén ismerkedett meg a 38 éves egyedülálló epilepsziás és pszichés problémákkal küzdő nővel, aki rövid idő után hozzá is költözött.

Az alacsony termetű, vékony testalkatú, gyenge fizikumú nő betegségeiről a férfi is tudott. A férfi gyakorlatilag semmibe vette a nőt és az erőszakos,  gátlástalan, öntörvényű, saját érdekeit és szabályait előtérbe helyező életmódja rövid időn belül meghatározóvá vált kapcsolatukban. A féltékeny férfi a kívülállók  számára is jól érzékelhetően folyamatos kontroll alatt tartotta az asszonyt. Olyannyira, hogy egyedül alig közlekedhetett a településen.

Év elejétől még agresszívabbá vált a férfi, rendszeresen és durván puszta kézzel verte a nőt. Február 18. és február 20. között puszta kézzel, és egy szúró eszközzel olyan durván bántalmazta az asszonyt, hogy 45 különböző sérülés keletkezett a teste különböző pontjain. Az asszony fején okozott sérülések jelentős mennyiségű és hosszú idejű vérzéssel jártak. A nő a férfi kitartó és durva bántalmazásába halt bele.

Z. József még az utolsó szó jogán sem igazán mutatott megbánást. Azt mondta, hogy nem követte el a terhére rótt cselekményeket, ezért nincs is mit részleteznie ezen.

A törvényszék 8 év börtönre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte Z. Józsefet halált okozó testi sértés miatt Az ítélet indokolása szerint „nyilvánvaló, hogy különös kegyetlenségre utal az elkövetői módszer. A férfi tudatában legalább annak fel kellett merülnie, hogy a folyamatos, napi szintű, elhúzódó és a halált megelőző néhány órával testszerte történő bántalmazás miatti sérülésekbe az asszony belehalhat”. A törvényszék álláspontja szerint azonban – mivel valamennyi sérülésének tényleges gyógytartama nyolc napon belüli volt – a tettes könnyelműen bízott a halálos eredmény elmaradásában.

A vádhatóság súlyosabb minősítésért, azaz az emberölés megállapításáért és életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabásáért fellebbezett. A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a halálveszély felismeréséhez nem kell  orvosi tudás, ahhoz az általános élettapasztalat is elegendő. A szexuális erőszak és súlyos testi sértés miatt korábban két ízben is szabadságvesztésre ítélt elkövetővel szemben a tettarányos büntetés egyedül az életfogytig tartó fegyház lehet.

24.hu/belfold/2021/04/26/nagykereki-emberoles-itelet-vallomas-fellebbezes/

Komment írása

Article Categories:
24.hu · Belföld
banner

Vélemény, hozzászólás?