okt 28, 2020
10 Views
0 0

Elég egy gól – Bobory Balázs publicisztikája     

Written by

Most már tényleg jó lenne világosan látni, mi is a helyzet Szalai Ádámmal a Mainznál. A magyar válogatott csapatkapitánya simán hozza a meccs/gól átlagot ebben az idényben, csak az árnyalja a képet, hogy mindössze egy kupamérkőzésen foglalkoztatták, viszont akkor 1–1-es állásnál szerzett fontos gólt a negyedosztályú Havelse ellen.


Hirdetés

Ezt követően tört ki a palotaforradalom a német labdarúgó Bundesligában szereplő klubnál, amely – legalábbis a közvélemény számára – minden előjel nélkül rakta ki az első keretből a magyar légióst, szakmai okokra hivatkozva. Rövid idő múltán kiderült, hogy a támadó korábban kiállt társaiért, amikor ők anyagi kérdésekben vitába bocsátkoztak a vezetőséggel, aztán amikor Szalai repült, a többiek sztrájkba léptek. Senki sem csodálkozik, hogy ezek után a Mainz nem a bajnokság topcsapata. Achim Beierlorzer vezetőedző elvesztette állását, ezt követően az egyesületét beperelő Szalai visszakerült az első keretbe, de azóta sem kapott egyetlen percnyi játéklehetőséget sem, sőt még a kispadra sem ülhetett le. Az ügy szövevényes és követhetetlen, elképesztő káoszról tanúskodik, ami baj, mert úgy gondolom – és most tudom, hogy megosztó leszek –, egy jó formában lévő Szalai Ádám nélkül sokkal kevesebb esélyünk lenne az Izland elleni novemberi Európa-bajnoki pótselejtezőt sikeresen megvívni, mint vele.

A minap a menesztett Beierlorzer egy interjúban „visszalőtt” a csatárra, és elmondta, hogy elemezve a számait, góljait, gólpasszait, játékperceit, úgy ítélte meg (karöltve a mainzi főnökséggel), hogy Szalai nem tud már segíteni, és ezt közölték is vele az előző idény végén. Szerződésbontás viszont nem volt, sőt a magyar légióst az említett kupameccsen pályára küldte, amikor égett a ház. A trénernek erre a lépésre az volt a magyarázata, hogy nála ez egyáltalán nem furcsa, hiszen Szalai a csapattal edzett.

Amikor 1999 januárjában a Videoton játékosaként Porecben edzőtáboroztam, Verebes József szándékaival ellentétben két saját nevelésű fiatal is bekerült az utazók közé. A Mágus rövid szentségelésben tört ki az induláskor, hogy nem jól van ez így, de nem szállította le az ifjakat a buszról, akik az edzéseken élő bójaként nagyon hasznosak voltak a pontrúgások gyakorlásánál, a szabadrúgásoknál pedig rohanhattak a sorfalba – ám a gyakorlómérkőzésen Verebesnek eszébe sem jutott szerepeltetni őket. Mitring István, a keret mókamestere a két srác hotelszobájának ajtajára kiragasztott „Viditours” felirattal jelezte, hogy turisták is vannak a keretben…

Ezt a történetet csak azért osztottam meg, mert a megyei osztályokban még előfordulhat, hogy valaki pályára kerül, csak azért, mert becsületesen edz, de általában akkor, ha már valamelyik fél nagy előnnyel vezet. A profi futballban kizárható, hogy bizonyos szakmai és gazdasági érvek ellenére egy futballista játsszon, főleg, ha azokat a szempontokat többek között a vezetőedző sorakoztatta föl.

Szóval Beierlorzer szakvezető most magyarázkodik, mossa a szennyest, a Mainz öt vereséggel tök utolsó, Szalai meg nem játszik.

Ahogy már felvetettem, a magyar válogatott szempontjából az utóbbi a baj, mert egyetlen győzelemre van a jövő nyári, többek között budapesti rendezésű Európa-bajnokságtól, és egy önbizalomtól duzzadó, jó erőben lévő Szalaira égetően szükség lenne.

Ezt azért gondolom így, mert bár Marco Rossi együttesének stílusjegyei változnak, a mieink futballjának meghatározó eleme a centerre fellőtt labda. Szoboszlai Dominik, Sallai Roland és Kalmár Zsolt beérésével szerencsére már a kombinatív, ötletes futball is megy a mieinknek a támadóharmadban, de még mindig nem járunk ott, hogy folyamatosan rövid passzos futballal jussunk el az ellenfél kapuja elé, így kellenek a felívelt labdák, és az öldöklő harc a lecsorgóért.

Nagyon szerettem volna megnézni a csúcsformában lévő, az első mainzi korszaka vagy hoffenheimi időszaka alatt futballozó Szalait olyan magyar válogatottban, amely sokkal többször dominál a mérkőzéseken, többnyire az ellenfél térfelén tartózkodik, és próbál szélről belőtt labdákkal veszélyeztetni – mert úgy gondolom, jobban feküdt volna neki, ha szinte csak azzal foglalkozik, hogy a kapu elé érkezzen. Ezzel ellentétben az elmúlt évtizedben a meccsek nagy részében két hozzá hasonlóan 190 centiméternél magasabb védővel kellett küzdenie, ráadásul a kapunak háttal, miközben tépték, rúgták, karmolták, harapták, ugyanakkor meg 30-40 méteres felívelt vagy erőből meglőtt labda süvített felé, amelyet valahogy meg kellett tartani, szelídíteni.

Lehet bántani Szalait, akitől ezekben a párharcokban felőrlődve valóban elpattant néha a labda, és az is igaz, hogy Usain Boltot sem futná le, de mindig felvette a harcot, sohasem alibizett, és a válogatottban 66 mérkőzésen szerzett 21 gólját sem a szél hordta össze.

Ellenben itthon minden percben meg kellett küzdenie az elismertségért, hiába futballozik immár tíz éve a világ egyik legerősebb bajnokságában. Ilyen hosszú időt Dárdai Pálon kívül magyar játékos még nem töltött el a Bundesligában, csak míg a Hertha korábbi remek középpályását általános tisztelet övezi, Szalait a közösségi felületeken gyakran kritizálják, követelik ki a csapatból. Egyáltalán nem lehetett véletlen, amikor a csatár öt éve, a norvégok ellen sikerrel megvívott Eb-pótselejtező visszavágója után meghívta a kocsma népét, a szurkolókat egy felesre, pedig akkoriban sem ő volt a válogatott meccseken általában Böde Dánielt az együttesbe követelő drukkerek kedvence. Szalai talán így akart elnézést kérni, és nemcsak a korábbi évtizedekben elmaradt eredményekért, hanem a saját, a közönség által nem kellően díjazott teljesítményéért is. És talán ezért rohant néhány hónappal később az osztrákok elleni Eb-n lőtt gólja után a reklámtáblákat átugorva a kapu mögé a magyar táborhoz, szinte szétszedték örömükben az őt ünneplők. És ebben az a furcsa, hogy Szalainak általában csak a szurkolókat kell(ene) megnyernie magának, a klubvezetők, edzői és csapattársai többnyire az első pillanattól fogva bíznak benne. Nem véletlenül hangadó évek óta a válogatottban, és immár csapatkapitány is, az meg végképp nem szerencse kérdése, hogy egy német élvonalbeli együttesnél ő az öltözői érdekképviselet szószólója, majd érte sztrájkolnak a társak edzésmegtagadással. Még egyszer jelzem: nem a Balkánon vagy Afrikában történt meg az eset 2020-ban…

Nyilván azzal a Bundesligában is tisztában vannak a szakemberek, hogy a 32 esztendős Szalai immár csak részfeladatokra használható (nem véletlenül dobták be egyetlen eddigi kupameccsén, amikor kellett a gól egy betömörülő ellenféllel szemben), de az évtizedes németországi szereplés azt igazolja, hogy a magyar középcsatárral eddig szinte mindenki elégedett volt, ellenkező esetben ebben a világban nemhogy ennyit, egyetlen percet sem lehetne tölteni.

A válogatott Izlanddal szembeni kulcsfontosságú találkozóig még két fordulót rendeznek a Bundesligában, a Mainz a szintén nem túl acélos Augsburggal és Schalkéval találkozik; jó lenne, ha Szalai Ádám szerepelne valamennyit, és önbizalmat, erőt gyűjtene, mert szükség lesz a fejjátékára, a testi erejére, a harci szellemére a fizikai szempontból kellemes vetélytársnak egyáltalán nem tekinthető északiak ellen. Elsősorban viszont vezetői képességeit, az elmúlt másfél évtizedben külföldön összegyűjtött tapasztalatát, nehéz helyzetekben megőrzött higgadtságát kell kamatoztatnia, mert a november 12-én a Puskás Arénában sorra kerülő összecsapás nem összehasonlítható egyszerű selejtező mérkőzésekkel, hanem döntő lesz! – annak minden feszültségével, nyomasztó terhével, sorsokat meghatározó tétjével.

Abban biztos vagyok, ha nyerünk, és kijutunk az Európa-bajnokságra, Szalai Ádám örömében az egész országot meghívná egy felesre. Persze nekünk elég lenne egy olyan fontos gól is, amilyet még szeptemberben ért el a Német Kupában a negyedosztályú Havelse ellen.

www.nemzetisport.hu/magyar_valogatott/eleg-egy-gol-bobory-balazs-publicisztikaja-2792073

Komment írása

Article Categories:
nemzetisport
banner

Vélemény, hozzászólás?