máj 7, 2021
21 Views
0 0

Elég átlátszó volt a Zoomon, ahogy úgy tesz vezetés közben a szenátor, mintha otthon lenne

Written by

És a történetben van még egy csavar.  

Ohio állami szenátorának, Andrew Brennernek a Zoomon keresztül volt megbeszélése hétfőn a Költségvetési és Gazdálkodási Bizottságban, éppen aznap, mikor előterjesztették azt a törvényjavaslatot, amelyben szigorítják a sofőrök figyelmét elvonó eszközök használatát – írta a Fox News.

A videóhívás elején egy láthatóan álló helyzetben álló kocsiban ülve láthatjuk Brennert. Aztán elkezdi kapcsolgatni a telefonját, hogy a háttérnek beállítson egy otthoni irodát. A háttér azonban nem működött tökéletesen, főleg nem, hogy

teljesen jól látszódik Brenner mellkasán keresztben átfutó biztonsági öv.

[embedded content]

Ok, boomer.

John Fortney, Brenner kommunikációs igazgatója később elmondta, a szenátor nem tett semmi törvénytelent, „egyszerűen csak egy kézi vezérlés nélküli audiótechnikát használt”. És ez valóban így van.

Csakhogy. A Columbus Dispatch mutatott rá, hogy Brennernek ezt éppen aznap sikerült véghez vinnie, mikor a törvényhozás elé terjesztették azt a javaslatot, ami szigorúbban szabályozná vezetés közben „bármely vezeték nélküli elektronikus kommunikációs eszköz” használatát, vagyis a mobiltelefonét, laptopét, vagy „bármely olyan eszközét, amely képes videó, film, közvetítés vagy kép megjelenítésére”.

24.hu/elet-stilus/2021/05/07/zoom-szenator-ohio-torvenytervezet-mobiltelefon/

Komment írása

Article Categories:
24.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?