ápr 29, 2021
4 Views
0 0

Egy felszolgáló véletlenül elhajtotta az étteremből Adam Sandlert, mert nem ismerte fel

Written by
GettyImages-1157113722

Fotó: Chris Jackson / Getty Images Hungary

„A legjobb dolog, amit az ember a pandémia alatt tehet, hogy teherbe esik, és gyermeket szül″ – mondta el egy interjúban Natalie Dormer, aki a Trónok harcában Margaery Tyrellt alakította. A brit színésznő még januárban adott életet egy kislánynak, de csak most, három hónap után hozta nyilvánosságra a hírt.

A 39 éves színésznő szerint a lánya 30 év után egy bárban ülve biztosan azzal kezdi majd a beszélgetést, hogy 

igen, én egy Covid-bébi vagyok.

Szerinte ez elég közhelyes, mert rengeteg járvány alatt született felnőtt szaladgál majd akkor a világban, de mégis „mi egyebet csinálhattak volna az emberek a lezárások alatt?″

GettyImages-862505472

Fotó: David M. Benett / Getty Images Hungary

A gyermek apja David Oakes, akivel a színésznő 2017-ben ismerkedett meg, amikor közösen szerepeltek egy színdarabban. A baba mindkettejük életét felforgatta, Natalie Dormer azt mondta, soha többé nem fog panaszkodni a hosszú forgatási napok miatt, mert az elmúlt tizenkét hétben megismerte a kialvatlanság egy új szintjét.

index.hu/mindekozben/poszt/2021/04/29/adam-sandler-nem-ismertek-fel-etterem/

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
Index.hu · Mindeközben
banner

Vélemény, hozzászólás?