ápr 6, 2021
1 Views
0 0

Eb 2020: döntött a román kormány, nézők előtt játszanak

Written by

A román kormány döntése szerint nézők előtt játszhatják a nyári labdarúgó Európa-bajnokság bukaresti mérkőzéseit – írja az MTI a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) honlapjára hivatkozva, Novák Eduárd ifjúsági és sportminisztert idézve.

A bukaresti Nemzeti Stadion (Fotó: AFP)

A kormány által elfogadott határozat elrendeli, hogy a bukaresti találkozókra a férőhelyek negyedére lehet nézőket fogadni. Ez azt jelenti, hogy a Nemzeti Arénában legfeljebb 13 ezer szurkoló vehet részt a mérkőzéseken, betartva az egészségügyi előírásokat. Az európai szövetség (UEFA) által is elfogadott forgatókönyv szerint a nézőket tesztelni és ellenőrizni fogják a meccsek napján, az ezzel járó költségekhez pedig az UEFA is hozzájárul.

„Szeretnénk az Euro 2020 házigazdái maradni, hogy élvezhessük ezt a különleges sporteseményt, amelynek társszervezői lehetünk. Ennek feltétele, hogy vállaljuk annak a felelősségét, hogy a nézők egy bizonyos százalékban visszatérhessenek a lelátókra. Az elmúlt napokban több találkozót tartottunk, hogy a legbiztonságosabb forgatókönyvet tudjuk kidolgozni, ezért nagyon jó hír, hogy a kormány elfogadta a javaslatunkat, és a meccseket a nézők jelenlétében tudjuk megszervezni” – idézte az RMDSZ közleménye Novák Eduárd ifjúsági és sportminisztert.

A miniszter szerint az Eb történelmi esély a romániai sport számára, hiszen az ország bebizonyíthatja, hogy képes eleget tenni a legmagasabb szintű követelményeknek. Novák Eduárd úgy vélte, a sikeres szervezéssel növelhetők annak az esélyei, hogy Románia ezután is szervezhessen hasonló rangú sporteseményeket. A tárcavezető hozzátette, hogy a különleges élmény mellett a legfontosabb a szervezők, önkéntesek, nézők és sportolók biztonsága, ezért mindent megtesznek azért, hogy a megfelelő körülményeket biztosítsák számukra.

Korábban a román sportsajtó arról cikkezett, hogy Bukarest elveszítheti a szervezői szerepét, ha nem tudja biztosítani, hogy nézők előtt rendezzék meg a román fővárosba tervezett négy mérkőzést.

Az Európa-bajnokság keretében júniusban az Ausztria–Észak-Macedónia, az Ukrajna–Észak-Macedónia és az Ukrajna–Ausztria csoportmérkőzéseket, valamint az egyik nyolcaddöntőt játsszák Bukarestben. (Mint ismert, a román válogatott a selejtező playoffjában kikapott Izlandtól, és nem jutott ki az Európa-bajnokságra.)

A torna mérkőzéseit a tervek szerint a kontinens 12 városában – köztük Budapesten – rendezik.

(MTI)

www.nemzetisport.hu/foci-eb-2020/eb-2020-dontott-a-roman-kormany-nezok-elott-jatszanak-2819225

Komment írása

Article Categories:
nemzetisport
banner

Vélemény, hozzászólás?