máj 28, 2021
4 Views
0 0

Durván rárepültek a magyarok a lakáshitelekre márciusban, rekordösszeget vettek fel

Written by

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) frisse közzétett statisztikákból kiderült,

rekordmennyiségű pénzt, 104 milliárd forintnál is több lakáshitelt vettek fel a magyarok idén márciusában.

A hvg.hu cikkében azt írja, a hitelek nagy részét még mindig használt lakás vásárlására fordítják az igénylők, márciusban azonban megugrott az új építésű lakásokra és a korszerűsítésre felvett kölcsönök aránya is.

Vrazsovits Rita, a Bank360 szakértője elmondta,

ez az eredmény rekordnak számít, ennyi lakáshitelt még soha nem helyeztek ki a hazai hitelintézetek. Az előző hónaphoz képest ez 52 százalékos emelkedést jelent, tavaly márciushoz képest pedig 20 százalékos volt a növekedés.

Mint írják, a korszerűsítésre felvett pénzek emelkedő tendenciája egyebek mellett a lakásfelújítási hitel februári bevezetésével, az új ingatlanokra felvett kölcsönök arányának növekedése pedig főként az új lakásokra vonatkozó csökkentett áfával magyarázható.

Habár februárhoz képest valamennyit emelkedett a lakáshitelek átlagos kamatlába, az elmúlt évekhez viszonyítva a 3,88 százalékos eredmény továbbra is kedvező.

Mint beszámoltunk róla, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa kedden nem módosította a jegybanki alapkamat 0,60 százalékos szintjét, illetve a kamatfolyosó sem változott, ugyanakkor információk szerint emelkedni fog az alapkamat, ami a hitelek drágulásához vezethet.

A Matolcsy vezette jegybank most sem változtatott az alapkamaton, rögtön gyengült is a forint

Nem módosította a jegybanki alapkamat 0,60 százalékos szintjét a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa kedden, és a kamatfolyosó sem változott – közölte az MNB. A döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak. A monetáris tanács legutóbb tavaly júliusban változtatott az alapkamaton, akkor 15 bázisponttal csökkentette azt. Előtte júniusban szintén 15 bázisponttal mérsékelték a kamatot, amely 2016.

alfahir.hu/2021/05/28/magyar_nemzeti_bank_lakashitelek_hasznalt_lakas_vasarlas

Komment írása

Article Categories:
alfahír
banner

Vélemény, hozzászólás?