máj 12, 2021
18 Views
0 0

Durva bunyó Esztergomban: ártalmatlan kerékcserének indult, orrcsonttörés lett a vége

Written by

A vádirat szerint egy nő személygépkocsijának a kereke leengedett, az élettársa azt nem tudta kicserélni, ezért a nő telefonon felhívta ismerősét, hogy segítsen neki. Ezután két férfi érkezett 2020. október 14-én, 12 órakor a nő esztergomi házához.

(A legfrissebb hírek itt)

A házból kijött a nő élettársa, és felelősségre vonta a másik férfit, aki éppen nekifogott a kerékcseréhez, hogy miért hozta magával a harmadik férfit, akivel neki korábban konfliktusa volt – írja közleményében az ügyészség.

A szóváltás során a két férfi kölcsönösen lökdöste, ütötte egymást. A nő sikertelenül próbálta a feleket szétválasztani. A verekedés során a nő élettársát a másik férfi úgy lefejelte, hogy emiatt az orra eltört, a sérülés gyógytartama négy hét.

A harmadik férfi a verekedésbe úgy avatkozott be, hogy magához vett egy 46,5 cm hosszú, 694 g súlyú betonvasat és azzal, több alkalommal megütötte a neki háttal álló, előzőleg a társa által lefejelt férfit, ezzel neki nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket okozott.

Az ügyészség mindhárom férfit garázdaság bűntettével, valamint az orrcsonttörést okozó férfit súlyos testi sértés bűntettével vádolja.

A vádiratban az ügyészség indítványt tett arra, hogy az Esztergomi Járásbíróság a vádlottakkal szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki.

(Ez is érdekelheti: Összevertek egy idős férfit Zuglóban, mert nem volt nála pénz)

Egymillió forint kihúzná a bajból?

Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 7,7 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.

www.blikk.hu/aktualis/belfold/kerekcsere-verekedes-esztergom/l50dvhy

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
blikk
banner

Vélemény, hozzászólás?