márc 31, 2021
5 Views
0 0

Drogtanyát működtetett egy pár Hevesen: az egyik vásárlót azzal fenyegették meg, hogy a kocsi után kötik

Written by

A vád szerint az élettársak munkát nem vállaltak, egyetlen legális jövedelmük a havi 22.800 forint összegű, a foglalkozást helyettesítő támogatás volt, amelynek kiegészítése érdekében 2020 nyarán elhatározták, hogy hevesi lakásukon illegális drogkereskedést nyitnak. A kábító hatású anyagok árusításában mindketten részt vállaltak, mégpedig oly módon, hogy az etil-hexedront tartalmazó ún. új pszichoaktív anyagot „pakkokba” csomagolták, majd azt a házuknál személyesen megjelenő vevőknek napközben, adagonként 500 Ft-ért árulták. Üzletpolitikájuk alapján a vételárat este nyolc óra után 1.000 Ft-ra emelték, így néhány hónap alatt legalább 454.000 forint bevételre tettek szert.

(A legfrissebb hírek itt)

2020. október 4-én a rendőrség egy közúti ellenőrzés során a vádlottaktól gépkocsival távozó vevőknél a frissen vásárolt drogot talált. A tetten ért fogyasztók a kihallgatásuk során elmondták, hogy a fehér port a pár nőtagjától vásárolták. A nyomozó hatóság házkutatást tartott a hevesi lakásban, majd őrizetbe vette az asszonyt, akit hamarosan letartóztattakt. Ám az élettársát ez nem tartotta vissza attól, hogy az illegális drogkereskedést tovább folytassa, eglszen addig, amíg egy október 31-én tartott újabb házkutatást követően őt is őrizetbe vették, majd letartóztatták.

Ezt megelőzően a férfi – a párja őrizetbe vételét követően – a lakóhelyükön felkereste a nőre terhelő vallomást tevő két vásárlót, akiknek egyikét azzal fenyegette meg, hogy a gépkocsija után köti, majd végighúzza őt az utcán, ha nem vonja vissza korábbi nyilatkozatát – írja az ügyészség.

A Hevesi Járási Ügyészség társtettesként, kereskedéssel, bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével vádolja a büntetett előéletű élettársakat, emellett a férfival szemben büntetőügyben elkövetett kényszerítés hatósági eljárásban bűntette miatt is vádat emelt. Az ügyészség a jelenleg is letartóztatásban lévő elkövetőkkel szemben mértékes indítványában főbüntetésül négy és fél, illetve hat év időtartamú börtönbüntetés kiszabására tett indítványt, illetve arra,hogy a bíróság rendelje el a vádlottak korábbi felfüggesztett szabadságvesztéseinek végrehajtását.

(Ez is érdekelheti: Marihuánafarmra bukkantak a zsaruk: több mint száz tő vadkendert termesztett egy nyíregyházi férfi – videó)

EXTRA AJÁNLÓ
6 különleges húsvéti ajándék nőknek a tavaszi megújulás jegyében (x)
Lakásfelújítás: megnéztük, hogyan éri meg belevágni! (x)

www.blikk.hu/aktualis/belfold/heves-drogtanya-drogkereskedok/9bcjfxz

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
blikk
banner

Vélemény, hozzászólás?