Sze 26, 2020
17 Views
0 0

Drew Barrymore 15 éve nem beszélt volt férjével, ezért meghívta őt műsorába

Written by

Még mindig nehéz feldolgozni, hogy a színésznő és Tom Green házasok voltak.

Drew Barrymore első házassága két hónapig tartott 1994-ben, második házassága pedig fél évig. A színésznő akkor Tom Green humoristával volt együtt, aki az MTV műsorvezetője is volt. Kapcsolatuk alig több mint egy évig tartott, hivatalosan 2002-ben váltak el, utoljára pedig 2005-ben találkoztak és beszéltek egymással. Mindezt csak azért volt fontos elmondani, mert Barrymore most valamiért úgy döntött, meghívja Greent a saját talkshow-jába, hogy tizenöt éve után először ne négyszemközt, hanem a kamerák előtt beszéljenek.

[embedded content]

Barrymore a következőképp mutatta be volt férjét:

Mindig vonzottak a humoristák, azok az emberek, akik megnevettetnek. Következő vendégemhez annyira vonzódtam, hogy még hozzá is mentem.

Az nem derült ki, hogy miért volt szükség a szentimentális és nyilvános nosztalgiázásra, de legalább megtudhattuk a beszélgetésből, hogy Barrymore rossz alvó, és életében két alkalommal sikerült pihentetőt aludnia, ezek közül pedig az egyik az volt, amikor Green szüleinek nyaralójában voltak.

Emlékszem, hallottam, ahogy beszélgetnek az emeleten. Lefeküdni készültem, egyedül voltam, és azt éreztem, igen, ilyen az, amikor biztonságban vagy és jól érzed magad lefekvés előtt. Szeretem a szüleidet, téged is szeretlek és nagyon örülök neked.

Kiemelt kép: YouTube

24.hu/szorakozas/2020/09/26/drew-barrymore-tom-green/

Komment írása

Article Categories:
24.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?