okt 14, 2020
2 Views
0 0

Donald Trump nem óhajt online vitázni Joe Bidennal

Written by

Donald Trump amerikai elnök és demokrata párti kihívója, Joe Biden külön-külön jelentkezik be televíziós stúdióbeszélgetésekbe csütörtökön – jelentette be szerdán az NBC és az ABC televízió.

A két politikus csütörtökön tartotta volna a floridai Miamiban a második elnökjelölti vitát, de miután a szervezőbizottság csakis interneten rendezett vitába egyezett bele, Donald Trump lemondta részvételét.

“Nem vesztegetem a időmet internetes vitára”

– mondta a múlt héten Trump, megjegyezve, hogy az ilyen jellegű vita “nem vita”, ráadásul bármikor elvehetik tőle a szót.

Ezt követően vetette fel a két nagy amerikai televíziós társaság azt, hogy a két politikus a kampányrendezvényeiről jelentkezzen be, és élő adásban válaszoljon a rendezvényekre kitelepülő stúdiókban ülő vendégek kérdéseire. Donald Trump szerdán elfogadta a javaslatot. Ennek megfelelően ő csütörtökön Floridában tart egyórás televíziós beszélgetést az NBC szervezésében a televízió által meghívott vendégekkel. Joe Biden, aki Pennsylvaniában kampányol csütörtökön, már korábban megállapodott az ABC-vel, hogy egy ott rendezett stúdióbeszélgetésbe kapcsolódik be.

Az NBC televízió szerdán bejelentette: műsorvezetője, Savannah Guthrie és Donald Trump, valamint a meghívott vendégek betartják majd a javasolt társadalmi távolságtartás előírásait, és a televízió már el is végeztette a szükséges vírusteszteket, amelyek megerősítették, hogy az amerikai elnök nem vírushordozó.

Négy évvel ezelőtt mind Floridában, mind Pennsylvaniában Donald Trump aratott győzelmet, és e két állam szavazói jelentős mértékben meghatározzák a három hét múlva sorra kerülő választás kimenetelét is.

Donald Trump és Joe Biden aktívan, személyesen kampányol. Donald Trump láthatóan jól, szinte ereje teljében van, kedd este Pennsylvaniában például ki is jelentette, hogy

“supermannek érezte magát”,

miután a koronavírusos fertőzése és kezdődő Covid-19 betegségének kezelése során “antitestkoktélt” kapott.

Elemzők azonban felhívták a figyelmet arra, hogy mindkét politikus elsősorban személyeskedik és vetélytársát bírálja, nem a jövőre vonatkozó tervekkel és elképzelésekkel foglalkozik. Joe Biden kedd este Floridában kampányolt, ahol sok idős ember él.

A demokrata párti politikus a koronavírus-járványra célozva kijelentette: “az egyetlen idős ember, akivel Trump törődik, az önmaga”.

Donald Trump kedd este Pennsylvaniában a többi között arra emlékeztetett, hogy Biden az előző nap egy rendezvényen azt találta mondani, hogy szenátorjelöltként indul a mostani választáson. Biden kijavította magát, és azt ígérte, hogy ha megválasztják elnöknek, akkor “amerikai elnök” lesz. Trump Pennsylvaniában “ütődöttnek” nevezte Bident.

Nyitókép: MTI/AP/Morry Gash

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
Infostart.hu · Külföld
banner

Vélemény, hozzászólás?