máj 5, 2021
4 Views
0 0

Dobrev Klára: Ez közös nemzeti tragédiánk

Written by

Dobrev Klára: Ez közös nemzeti tragédiánk

A DK miniszterelnök-jelöltje Facebook-oldalán azt írja, támogatja a koronavírus-járvány hazai áldozatainak tervezett emlékművet.

Dobrev Klára azt írja, ez egy nagyon fontos és tiszteletreméltó kezdeményezés, amit tiszta szívéből támogat.

Szerinte igenis jár az emlékmű annak a közel 30 ezer honfitársunknak; nagyszülőknek, szülőknek, férjeknek, feleségeknek, gyerekeknek és barátoknak, akik egy része talán most is élhetne, ha “a hatalom az elmúlt tíz évben nem üldözi el az orvosainkat és ápolóinkat”, és nem az egészségügyi ellátásunkon spórolja meg “a hétvégi helikopterezés árát” – fogalmaz.

“Tudom, hogy a gyászoló családok fájdalmát, a feldolgozhatatlant feldolgozni próbáló hozzátartozók lelki terheit egy emlékmű nem fogja enyhíteni. Mert azt semmi sem enyhítheti. De azoknak, akik úgy köszöntek el a családjuktól, hogy majd pár, kórházban töltött nap vagy hét után haza fognak menni, de erre már soha nem volt lehetőségük, igenis jár, hogy emlékezzünk a küzdelmükre. Mert nem csak a családjuknak, barátaiknak hiányoznak. Nem csak az ő veszteségük, hanem mindannyiunké. Ez közös nemzeti tragédiánk” – áll a bejegyzésben.

Támogatom a koronavírus-járvány hazai áldozatainak tervezett emlékművet! Most hallottam az Egyenes Beszédben, hogy…

Közzétette: Dobrev Klára – 2021. május 5., szerda

atv.hu

Ajánlom

www.atv.hu/belfold/20210505-dobrev-klara-ez-kozos-nemzeti-tragediank

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
atv
banner

Vélemény, hozzászólás?