ápr 8, 2021
10 Views
0 0

Családja ötször lemondott arról, hogy élve jön ki a kórházból a KDNP-s képviselő

Written by

Családja ötször lemondott arról, hogy élve jön ki a kórházból a KDNP-s képviselő

„A Jóisten és az egészségügyi dolgozók segítségével végül mégis győztesen kerültem ki a kórral folytatott küzdelemből” – számolt be Aradszki András a Coviddal való küzdelméről.

Aradszki november közepén kapta el a koronavírust, majd kórházba és lélegeztetőgépre került, és csak húsvét előtt térhetett haza – írta meg az MTI.

A KDNP-s képviselő a Magyar Nemzet csütörtöki számában hangsúlyozta: életeket lehet megóvni azzal, ha betartják a szabályokat, ugyanakkor megdöbbentőnek tartja, hogy még mindig sokan tagadják a kór létezését, elvetik a maszk viselését vagy az oltás ellen hangolnak.

„Lehet, hogy náluk nem ilyen súlyos lefolyása lesz a betegségnek, akár még tünetmentesek is lehetnek, de

bármelyik szerettüket, akár a párjukat, gyermekeiket, rokonukat, barátjukat, ismerősöket bajba sodorhatják. Kiszámíthatatlan, hogy egy-egy embert mennyire visel meg a koronavírus, ezért nem érdemes kockáztatni” 

– tette hozzá.

Miközben Aradszki András az intenzív osztályon feküdt, családja elmondása szerint legalább ötször lemondtak arról, hogy élve kijöhet a kórházból.

„Az ima, az orvosi ellátás és a jó fizikai állapotom mentett meg. Ezek mind kellettek a csodához” – nyilatkozta a politkus.

Aradszkinak különösebb panasza már nincs, a szokásos poszt-Covid-tünetek jelentkeztek nála, így az álmatlanság, a fizikai gyengeség és a fáradékonyság. Jelenleg otthonában lábadozik.

Komoly panaszok, tünetek jelentkezhetnek a koronavírusból felgyógyultaknál

atv.hu 

Ajánlom

www.atv.hu/belfold/20210408-csaladja-otszor-lemondott-arrol-hogy-elve-jon-ki-a-korhazbol-a-kdnp-s-kepviselo

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
atv
banner

Vélemény, hozzászólás?