febr 27, 2021
29 Views
0 0

Civil kör: Nehéz eldönteni, hogy Czeglédynek van Gyurcsánya, vagy fordítva!

Written by

Hány baloldali önkormányzatnál számíthatunk még ezek után is szerződéskötésekre Czeglédy Csabával? – tette fel indító kérdését a műsorvezető.

Össze kell számolni, hogy mennyi DK-s önkormányzat van és akkor nagyjából megkapjuk a végeredményt – mondta Lánczi Tamás.  (…) Az azonban látszik, hogy Czeglédy személye legalább annyira fontos a DK-ban, mint maga Gyurcsány Ferenc. Sőt!

Néha nehéz eldönteni, hogy Czeglédynek van Gyurcsánya, vagy Gyurcsánynak Czeglédyje!

– tette hozzá a politológus.

Ferencz Orsolya úgy gondolja, nem meglepő, hogy Czeglédyt ennyire foglalkoztatják. Nyilván nagyon komoly tudása van.

Czeglédy valamit biztosan nagyon komolyan és nagyon sokat tud.

– jelentette ki az űrkutató.

Hogy lehet 6 milliárd adót felhalmozni és elcsalni? Mennyi bevételnek kellett ehhez lenni, hogy az elcsalt adó ennyi legyen. (…)

Ha nem lenne mögötte az, ami van – akkor egy jelentéktelen figura lenne!

– Dörmer Csaba véleménye szerint.

Egy komoly politikai erő nem engedheti meg magának egy évvel a választások előtt, hogy úgy mutatkozzon a szavazók előtt, hogy a csatolt részei mellett elvtelenül áll ki. (…)

Czeglédy ebben a politikai játszmában nincs a helyén.

– véli Földi László biztonságpolitikai szakértő.  

Teljes adás:

Hír TV

hirtv.hu/ciliv_kor/civil-kor-nehez-eldonteni-hogy-czegledynek-van-gyurcsanya-vagy-forditva-2517656?utm_source=feed&utm_medium=rss

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
hírtv
banner

Vélemény, hozzászólás?