nov 22, 2020
2 Views
0 0

Budapest: elindult a daganatgyanú esetén érvényes 7+3-as szabály

Written by

Mint az ismert a főváros és a kormány korábban megállapodott abban, hogy megépülhet az atlétikai stadion Csepelen, amiért cserébe a főváros 5 év alatt 50 milliárd forintot kap egészségügyi fejlesztésekre a központi költségvetésből – írja közleményében a Főpolgármesteri Hivatal.

Ennek a megállapodásnak a keretében érkezett meg a Fővárosi Önkormányzat számlájára az aktuális 2 milliárd forintos támogatás, amelyet a főváros egyből a diagnosztikai vizsgálatok számának növelésére, és ezzel együtt a budapesti daganatos betegséggel beutalt betegek várólistájának csökkentésére költ.

2 milliárd forintból 31 770 CT- és 9846 MR-vizsgálatot vásárol a Fővárosi Önkormányzat.

Az onkológia iránydiagnózissal végzett CT-vizsgálat esetén ez 88, az MR-vizsgálat esetében pedig 62 százalékos bővülést jelent az előző évhez képest.

Életbe lép a daganatgyanúval beutalt betegek esetében a 7+3 napos szabály, vagyis az, hogy 7 napon belül a vizsgálatot elvégzik és további 3 nap alatt a felvétel leletezése is megtörténik.

Az Eurostat adatai alapján Magyarországon a legmagasabb a daganatos megbetegedések aránya az Európai Unió tagállamaiban. A daganatos betegségek jelentik a 2. leggyakoribb halálokot Magyarországon. Minden negyedik haláleset megelőzhető vagy kezelhető lenne az országban. 2019-ben a Fővárosban 21 ezren haltak meg és ebből 5488 volt a daganatos halálozás.

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
Belföld · Infostart.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?