márc 31, 2021
8 Views
0 0

Bruttó 410 ezer forint fölött az átlagkereset, de ennél jóval kevesebbet keresnek nagyon sokan

Written by

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 411 000 forint – hozta nyilvánosságra a Központi Statisztikai Hivatal. Ha a közfoglalkoztatottakat kivesszük az alkalmazásban állók csoportjából, akkor 421 ezer forintot mutat a bruttó átlagkereset.

Ez a kis, párfős vállalkozásoknál foglalkoztatottakat és az egyéni vállalkozókat nem veszi figyelembe, csak a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél foglalkoztatottakat nézi. Akik kimaradtak, bizonnyal ők lejjebb húznák az átlagot.

A kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset pedig 273 300 forint volt

Mind  a bruttó, mind a nettó átlagkereset 9,5 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A bruttó keresetek a vállalkozások körében 8,5 százalékkal, a költségvetésben, az egyes előmeneteli rendszerek ütemezett béremeléseivel összefüggésben, ezt jelentősen meghaladóan – 13,3 százalékal – nőttek.

Az átlagbérnél jobban mutatja a valós fizetési viszonyokat a medián bér, ez az az összeeg, amelynél ugyanannyian keresnek kevesebbet, mint ahányan többet.

A KSH most először publikálta havi szintű adatközlésében a bruttó medián kereseteket. Az adatbázisból kiderült, hogy 332 ezer forint volt a medián, vagyis jóval, 78 ezer forinttal alacsonyabb, mint az átlagkereset – mutat rá a Portfolio.hu.

24.hu/fn/gazdasag/2021/03/31/atlagber-atlagkereset-ber-fizetes-2021-januar-median-ber/

Komment írása

Article Categories:
24.hu · Gazdaság
banner

Vélemény, hozzászólás?