máj 29, 2021
12 Views
0 0

„Botrányosan hatástalan” a védőoltások elosztása Afrikában

Written by

A Covid-vakcináknak mindössze 2 százaléka jut el a kontinens országaiba.

Botrányosan hatástalan a védőoltások elosztása Afrikában – vélekedett egy interjúban péntek este a ruandai elnök, Paul Kagame, aki szerint nem szabad láthatatlan falat emelni a beoltott és a be nem oltott országok közé.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) május eleji adatai szerint a világon beadott koronavírus elleni oltóanyagoknak mindössze 2 százaléka jut Afrikára.

A politikus az AFP francia hírügynökségnek és a France Inter közrádiónak nyilatkozott. Az afrikai oltóanyag-forgalmazásra utalva – többek között az oltóanyagok méltányos, a legszegényebb országok számára nyújtandó COVAX nevű kezdeményezésre – azt mondta, továbbra is nagyon hatástalan, botrányosan az.

Afrikában ugyanúgy szükség van vakcinákra, mint bárhol másutt. Nem lehet, hogy egyeseknek van vakcinájuk, másoknak pedig nincs,

tette hozzá. Hangsúlyozta, nem jó, hogy Afrika nem kap védőoltást. Csak akkor van esély a koronavírus-járvány felszámolására, ha tisztességesen osztják el a védőoltásokat. Igazságosan kellene osztozni a rendelkezésre álló eszközökön – tette hozzá.

Azt is mondta, hasznos lenne az afrikai kontinensen is fejleszteni a vakcinagyártást, és nemcsak Afrika számára, hanem más kontinensek számára is.

Az AFP anyagában azt írta, hogy a fejlesztés kapcsán felmerül a szellemi tulajdon védelmének kérdése is. Május elején ugyanis az Egyesült Államok azt mondta, támogatja a koronavírus elleni vakcinák szellemi tulajdonjogi védelmének feloldását, hogy felgyorsítsa a gyártást és a világszintű terjesztést. Számos uniós tagállam ugyanakkor kételkedően nyilatkozott egy ilyen lépésről.

A kérdésben korábban vonakodó Emmanuel Macron francia elnök pénteken dél-afrikai látogatása során azt mondta, hogy beleegyezik a vakcinák szabadalmainak ideiglenes feloldásába, ha ez lehetővé teszi a gyártási technológia átadását a szegény országoknak.

(MTI)

24.hu/kulfold/2021/05/29/koronavirus-vakcina-afrika-elosztasi-problemak-covax/

Komment írása

Article Categories:
24.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?