okt 16, 2020
5 Views
0 0

Bod Péter Ákos: tovább nő a társadalmi szakadék

Written by

A professzor szerint azt a kormány még mélyíti is, amikor az emberek helyett stadionokra költi a pénzt.

A Népszavának Bod Péter Ákos azt mondja: a tíz évvel ezelőtti válságnál a mostani sokkal nagyobb bizonytalanságot, kárt okoz. Az ugyanis gazdasági volt, amit pénzügyi eszközökkel jól-rosszul, de lehetett kezelni, működőtt is a „V” képlet, ma már azonban komoly szakember nem beszél a gazdaság visszapattanásáról.

A koronavírus olyan társadalmi és gazdasági következményekkel jár, amelyek egy része vélhetően a járvány kifulladásával sem múlik el. Példának hozza, hogy a korábban kiegészítő megoldásnak számító távmunka mára a mindennapok részévé vált.

Bár ez rossz hír a repülőtársaságoknak, amelyek közül sok nem éri meg az év végét, velük ellentétben a Föld klímájának és az emberiség jelentős részének nem az.

A járvány eltérően hatott a gazdaság szereplőire, az informatikai ágazatok meg sem érezték, a turizmus bedőlt. A professzor szerint a korábbi előrejelzések alapján sokkolta a politikát is bruttó hazai termék, a GDP második negyedévi 13,6 százalékos zuhanása.

Az MNB egykori elnöke nem ért egyet azzal, hogy a jegybank és a kormány szerint „nagyvállalati és állami beruházások erőltetésével lendületet lehet adni a gazdaságnak”. Úgy véli, nem a beruházások és a kínálat, hanem a kereslet csökkenése a jelenlegi válság fő oka. Az MNB-nek az infláció és a gyenge forint miatt kevés lehetősége van a növekedés ösztönzésére, így

marad a költségvetési élénkítés.

Az államnak ugyanakkor nem politikailag preferált célokra kellene költenie a pénzt, hanem a társadalmi kohézió fenntartására, mert

a legfontosabb termelési tényező, az ember.

Bod Péter Ákos levezeti, hogy a foglalkoztatási nehézségek miatt hogyan csökkent a jövedelem, és arról is beszél, hogy leginkább a  kis- és közepes vállalkozások vannak veszélyben amiatt, hogy

az  állam mesterségesen ösztönzi a beruházásokat.

A szelektív állami támogatással jól járnak a sportklubok, a stadionok, a  presztízsberuházások építői, de nekik nincs közük a válság kezeléséhez. A kormány nem mérsékli, hanem növeli a társadalom szétszakadását,

a szakadékot a lent és a fent élők között. A kormány tavasz óta folytatott politikája nem segít abban, hogy a társadalom egésze tűrhető állapotban jusson túl a válságon.

Bod Péter Ákos ezt követően hosszan elemzi, miért kell óvatosan fogadni a kormány bejelentéseit, és azt mondja, csak remélni tudja, hogy a döntéshozók sem hiszik el saját optimista szövegüket. Úgy véli, a helyzetet nehezíti, hogy a világban is nagy a bizonytalanság és az EU is komoly kockázatokkal kénytelen szembenézni. Bod Péter Ákos a folyamatok alapján alapján attól tart, még várni kell a konjunktúrára, még sokak kerülnek bajba, mert egy ilyen mély válság után csak az marad talpon, aki rugalmas és kooperatív.

Kiemelt kép: 24.hu / Fülöp Dániel Mátyás

24.hu/belfold/2020/10/16/bod-peter-akos-tovabb-no-a-tarsadalmi-szakadek/

Komment írása

Article Categories:
24.hu · Belföld
banner

Vélemény, hozzászólás?