jún 8, 2021
6 Views
0 0

Blikk: Hét év letöltendő börtönbüntetést kért az ügyész Lagzi Lajcsira

Written by

Lagzi Lajcsira és feleségére, Boglárkára börtönben letöltendő szabadságvesztést kért az ügyészség, de annak mértékére nem tett indítványt – írja a Blikk. Az ügyész viszont hozzátette, a középmérték kiszabását tartaná célszerűnek Lajcsi esetében, ez pedig hét évet jelent, míg feleségénél a minimum értékhez közelítő büntetésre tett javaslatot.

Kedden zárult le a több éve húzódó per bizonyítási eljárása. A zenészt és nyolc társát áram, víz és gáz lopással vádolják, valamint gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző, önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett vesztegetés bűntette miatt is felelniük kell.

Lajcsi a Blikknek az ügyész javaslatáról így nyilatkozott:

Ez az ügyésznő egyszer már a gyerekeim szeme láttára vitetett el engem és el a feleségemet, úgy, hogy nem követtünk el semmit. Valamilyen személyes indítékot sejtek a háttérben, hiába, ahogy a zenémet, úgy a személyemet sem szeretheti mindenki. Nincs új a nap alatt, a vád részéről ugyanaz hangzott el, mint két éve. Még szerencse, hogy Magyarországon már eltörölték a halálbüntetést, és nincsenek kivégzések…Persze az, hogy ő mit kér, az nem jelent ítéletet, majd bíróság dönt, nekem tiszta a lelkiismeretem. Bennem fel sem merül, hogy börtönbe kerülhetek, mentálisan, lelkileg erős vagyok. Hála Istennek, úgy tudom nézni ezt az egészet, ami velem történik, mintha egy színdarabot látnék, de nem tragédiát, a végén az igazság győzni fog.

24.hu/belfold/2021/06/08/blikk-het-ev-letoltendo-bortonbuntetest-kert-az-ugyesz-lagzi-lajcsira/

Komment írása

Article Tags:
· · ·
Article Categories:
24.hu · Belföld
banner

Vélemény, hozzászólás?