márc 29, 2021
4 Views
0 0

BKV-szakszervezet: Előbb kellett volna visszahozni az első ajtók lezárását a buszokon és a trolikon

Written by

Az érdekképviselet akár sztrájkot is hirdethet, ha nem sikerül elmozdulniuk a nulláról a dolgozók béremelése ügyében – írja a 168 óra.

Budapesten mától nem nyitják ki az első ajtót az autóbuszokon és a trolibuszokon, a járművek első részét pedig kordonnal, pontosabban jelzőszalaggal zárják le. 

Az intézkedés célja, hogy a járművezetők koronavírusos megbetegedésének esélyét minimálisra csökkentsék. Budapesten naponta több mint kétezer busz- és trolivezető biztosítja a felszíni közösségi közlekedés működőképességét, „védelmük ezért rendkívül fontos a fővárosban utazóknak is” – emelte ki közleményében a közlekedési vállalat.

Naszályi Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet vezetője a 168.hu Keljfeljancsi című élő reggeli műsorában üdvözölte az intézkedést, ám mint mondta, valószínűleg előbb be kellett volna vezetni.

Korábban született egy átmeneti megoldás, aminek értelmében egy kijelölt területen nem tartózkodhattak utasok az embereken. Ez jó megoldás lett volna, ha az utasok ezt be is tartják

– magyarázta a szakszervezeti vezető.

Az aktuális bértárgyalásokkal összefüggésben Naszályi óvatosabban fogalmazott. Még pénteken találkozott Kiss Ambrus főpolgármester-helyettessel, a megbeszélésen, mint mondta, részmegállapodások születtek. Eszerint ha júliusban lesz munkáltatói járulékcsökkentés, akkor ennek kétszázalékos keretét bérfejlesztésre lehet fordítani.

Fiala János műsorvezető emlékeztetett, hogy március 19-én, a szakszervezetek még 6 százalékos bérfejlesztést és 10 százalékos cafetéria emelést követeltek, ám néhány nappal később a vállalat úgy fogadta el a 2021-es üzleti tervét hogy az nem tartalmazta ezeket.

A szakszervezetei vezető erre azt mondta, az igazgatósági határozatban szerepel, hogy továbbra is keresik a forrásokat. A belengetett sztrájk viszont az utolsó szóba jöhető megoldás, „a cél az, hogy a nulláról elmozduljunk” – fogalmazott Naszályi Gábor.

Forrás: 168 óra

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!

szakszervezetek.hu/hirek/26000-bkv-szakszervezet-elobb-kellett-volna-visszahozni-az-elso-ajtok-lezarasat-a-buszokon-es-a-trolikon

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
Hírek · szakszervezetek.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?