nov 20, 2020
5 Views
0 0

Bevetési egységek segítenek a tömeges hazai tesztelésben – a nap hírei

Written by

Bevetési egységeket hozott létre a tömeges teszteléshez az operatív törzs – mondta a kormányfő a Kossuth Rádióban. Az országos tesztelés a szociális intézmények dolgozói vizsgálatával indult. Orbán Viktor beszélt arról is, hogy a kormány a nyugati vakcinákból 12 milliót lekötött, ez nagy valószínűséggel elegendő lehet, de a tervek szerint keleti országokból is rendel majd. Kitért arra is, hogy a tárgyalásokat folytatni kell az uniós költségvetési csomag és helyreállítási alap lengyel és magyar vétója miatt kialakult helyzetben. Mint mondta: tíz, illetve harminc évre 2-2,5 milliárd euró hitelt vett fel a kormány, a gazdaság pedig áll annyira stabil lábakon, hogy ne szoruljon feltétlenül uniós forrásokra.

Újabb 4400 embernél igazolták a koronavírus-fertőzést Magyarországon, 96 többségében idős, krónikus beteg halt bele a szövődményekbe, így az elhunytak száma 3568-re nőtt. Az aktív fertőzöttek száma 124 ezer fölé emelkedett. 7519-en vannak kórházban, 604-en lélegeztetőgépen.

Az egészségügyi és szociális intézmények maguk, az óvodákban, iskolákban pedig orvostanhallgatók végzik a kormány által elrendelt tesztelést. György István területi közigazgatásért felelős államtitkár az operatív törzs tájékoztatóján elmondta, hogy 16 691 helyszínen 370 ezer embert vizsgálnak antigén gyorstesztekkel.

Összevonják a főváros 5 cégét, csökkentik a fővárosi bizottságok számát, valamint a frakciók költségkeretét és a főpolgármesteri keretet – jelentette be a főpolgármester. Karácsony Gergely a Facebookon közzétett videójában arról beszélt, hogy Budapest rendkívül nehéz helyzetben van, ezért a főváros vezetése a spórolást magán kezdi. Egyebek között megszüntetik a 200 milliós főpolgármesteri keretet. A főpolgármester azt hangsúlyozta, hogy az intézkedés miatt szakmai dolgozókat nem bocsátanak el.

Minden ügyfelet tájékoztatnak a bankok decemberben, akiket érinthet a törlesztési moratórium meghosszabbításának lehetősége. A Magyar Bankszövetség munkacsoporti vezetője a Portfolio-nak hangsúlyozta: minden érintett ügyfélnek lesz teendője. A bankok az elektronikus ügyintézést preferálják majd.

Kiemelt feladatnak nevezte a gyermekek biztonságának és egészséges testi-lelki fejlődésének biztosítását a gyermekjogok világnapján a családokért felelős tárca nélküli miniszter. Novák Katalin azt mondta, hogy jelenleg sok, korábban nem tapasztalt veszélynek vannak kitéve a gyermekek. Kiemelte: a gyermekek jó- és jóllétének feltétele az erős közösség.

Megerősítette Joe Biden amerikai elnök-jelölt győzelmét Georgiában a megismételt szavazatszámlálás. Donald Trump jogászai tömeges választási csalásról beszéltek. Egyes tagállamokban ezért még nem hitelesítették a választási eredményeket.

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
Infostart.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?