okt 24, 2020
15 Views
0 0

Betört egy rendőr házába, ahol K9-es kutyák támadtak rá

Written by

A lehető legrosszabb helyet választotta a betörésre az amerikai férfi.

Betörés vádjával indítottak eljárást egy férfi ellen az amerikai Nyugat-Virginia államban, miután sikerült egy olyan házat választania célpontnak, ahol nem csak egy rendőr él a családjával, hanem „több nagy kutya is” – jelentette a WSAZ helyi televízió. A betörőt a három kutya fogadta, akik közül ketten ráadásul rendőrkutyák, és mindannyian meg is harapták.

A ház tulajdonosa, Jeremy Ferrell rendőr a televíziónak elmondta:

A járőrautóm a ház mellett áll, mindenhol kutyára figyelmeztető táblák vannak, van kettő németjuhász szobrom a ház előtt, szóval egyértelmű, hogy nagy kutyák élnek itt.

Ferrell elmondása szerint a férfi a hátsó ajtón keresztül jutott be a házba, majd a pincébe ment, miközben a család otthon volt. A rendőr azonban felfigyelt valami zajra, és lement megnézni, hogy mi lehet az, és belebotlott a betörőbe, akivel verekedni kezdett.

Ekkor jelentek meg németjuhász kutyái, akik közül az egyik aktív K9-es rendőrkutya, egy másik pedig már nyugdíjba vonult rendőrkutya, és mindannyian megharapták a betörőt.

Point Pleasant város rendőrségének közlése szerint a betörő ismert bűnözőnek számít a környéken. Azt nem közölték, hogy milyen állapotban volt, amikor elfogták, és szüksége volt-e orvosi ellátásra.

A kiemelt képen Jeremy Ferrell rendőrkutyája. Fotó: WSAZ 

24.hu/kulfold/2020/10/24/betort-egy-rendor-hazaba-ahol-k9-es-kutyak-tamadtak-ra/

Komment írása

Article Categories:
24.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?