máj 4, 2021
11 Views
0 0

Bede Zsolt megint átállt – az Orbán-rajongó fradista(?) az újpesti táborban ünnepelte a kupagyőzelmet

Written by

A tegnapi Magyar Kupa-döntő több szempontból is különleges volt. Egyrészt védettségi igazolvánnyal rendelkező szurkolók a Puskás Aréna lelátójáról tekinthették meg a mérkőzést, másrészt a két kiállítást hozó mérkőzést az esélytelenebbnek tartott Újpest nyerte meg a MOL Fehérvárral szemben, és végül mert a finálét a helyszínen tekintette meg Bede Zsolt is.

Nyilván, a rasszista pincérből wannabe újságíróvá avanzsáló kormányzati troll megjelenése egy sporteseményen önmagában semmit sem jelent; a cikkünk apropóját az adja, hogy Bede Zsolt egyébként fradista (volt). Legalábbis addig mindenképp, amíg különösebb negatív következmények nélkül bemehetett az FTC-stadionjába – tekintettel egy, a közösségi médiában is elterjedt rendőrségi jegyzőkönyvre, amely szerint Bede a 2009-es FTC-Diósgyőr mérkőzést követően szurkolótársaira tett tanúvallomást. 

Mindenesetre több olvasóink is beszámolt arról, hogy Bede a kapu mögötti újpesti szektorban is megfordult, a zöld-fehérek ősi riválisának számító Újpestnek szurkolt, és felugrott a lila-fehérek góljánál is. Állítólag arról beszélt, hogy a Fradiból kitagadták őt. 

Egyik olvasónk még fényképet is küldött nekünk az ellenzéki politikusok zaklatásából élő Bedéről, amint az újpestiek között fotózkodik. 

alfahir.hu/2021/05/04/ftc_bede_zsolt_vadhajtasok_rendorsegi_jegyzokonyv_puskas_arena_ujpest

Komment írása

Article Categories:
alfahír
banner

Vélemény, hozzászólás?