máj 6, 2021
18 Views
0 0

Bárkit beoltanak az országban, aki regisztrál

Written by

Augusztusig biztosan szükség lesz a védettségi igazolványra – jelentette be a miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.
Gulyás Gergely hangsúlyozta: augusztusig érvényben maradnak a korlátozó intézkedések azok számára, akik nem rendelkeznek védettséggel.
1680 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 787 647-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 124 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 28 297-re emelkedett.
A beoltottak száma 4,15 millió közülük 2,31 millió fő már a második oltását is megkapta.
Országosan 30 százalékkal csökkent az új fertőzöttek száma az előző héthez képest -jelentette be Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője.
Péntek éjfélig várják a 16-18 évesek regisztrációját a vakcinainfo.gov.hu-n.
A legszélesebb védettséget a Sinopharm vakcina adja, mert a vírus teljes fehérjeállományát tartalmazza az oltás-hangsúlyozta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth rádióban.
Előre nem lehet megmondani, hogy az egyes vakcinák mennyi ideig biztosítanak hatékony védelmet – mondta Rusvai Miklós Magyarország élőben című műsorunkban.
A virológus hangsúlyozta: az immunválasz ugyanúgy egyénfüggő, mint más testi adottságok. Egyelőre olyan változások nincsenek a vírusban, amely ellen ne lenne hatékony a jelenlegi immunitás, a 12 éven felüli gyerekek oltását szükségesnek tartja.
Az oltóbuszok olyan helyekre is eljutnak, ahonnan nehezebb elérni az oltópontokat – mondta Tarnai Richárd, a Pest Megyei Kormányhivatal vezetője.
Az írásbeli érettségi vizsgák utáni héten kezdik el oltani a koronavírus ellen a 16-18 éveseket, akik Pfizer-vakcinát kapnak – közölte György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára.
Az angol nyelv írásbeli vizsgáival folytatódtak az idegen nyelvi érettségik.
Adatbázis-építésbe kezdett a DK, miután bejelentették, hogy Dobrev Klára a párt miniszterelnök-jelöltje. A jelöltek személyes adatokat, nevet, címet, telefonszámot gyűjtenek egy jelentkezési íven – írja a Magyar Nemzet.
A kormány benyújtotta a jövő évi költségvetés tervezetét, amelynek célja, hogy dinamikus gazdasági növekedést tudjanak biztosítani – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Soha nem fordított még kormány ekkora összeget családtámogatásokra, mint amennyi a 2022-es büdzsé tervezetében szerepel, miközben a baloldal mindig csak elvett a családoktól – mondta Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője.
Májusban is jár a munkáltatói adómentesség a turizmus, a vendéglátás és a szabadidő ágazatban, az adóelengedés több mint 130 ezer dolgozót érint – közölte Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.
A koronavírus-járvány végéig meghosszabbította a kilakoltatási moratóriumot a kormány.
A kormányhivatalok tevékenységét 2 milliárd 582 millió forintos európai uniós támogatásból fejlesztették az elmúlt mintegy öt évben – közölte Tarnai Richárd, a Pest Megyei Kormányhivatal vezetője.
Június elsejétől ismét pályázhatnak a 17-24 éves fiatalok a külföldi továbbtanulást támogató Stipendium Peregrinum ösztöndíjra – közölte Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter.
A hazánkban működő német, illetve külföldi vállalatok továbbra is bíznak az ország gazdasági teljesítményében, a vállalatvezetők – akárcsak a kormány – az idei magyar növekedést a régiós átlagnál magasabbra várják – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter.
Hatalmas veszteségtől mentetették meg a magyar gazdaságot a keleti vakcinák, amelyek nélkül másfél hónappal később lehetett volna csak nyitni – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára Magyarország élőben című műsorunkban.
Menczer Tamás emlékeztetett, az ellenzék azért támadta a kormányt, hogy sokba kerülnek a vakcinák, korábban pedig a lélegeztetőgépekre mondták ugyanezt.
Ma nem létezik liberális demokrácia, csak liberális nem-demokrácia, van benne liberalizmus, de nincs benne demokrácia – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a postoj.sk című szlovák hírportálnak adott interjúban.
Magyarországnak és az Európai Uniónak is érdeke a nyugat-balkáni államok mihamarabbi felvétele a közösségbe, a csatlakozási folyamat lassítása elfogadhatatlan – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Montenegróban.
Magyarország és Románia kölcsönösen elismeri a koronavírus elleni oltásról kiállított igazolásokat, ugyanakkor nem biztos, hogy erről megállapodást is alá kell írni – mondta Florin Citu román miniszterelnök.
A világon 155,2 millió ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3,2 millió, a gyógyultaké pedig 91,6 millió a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint.
Az amerikai kormány is csatlakozott ahhoz a felhíváshoz, amelynek célja, hogy a koronavírus-járvány mielőbbi megszüntetése érdekében közkinccsé tegyék a világon a vírus elleni vakcinák gyártástechnológiáját.
Indiában továbbra is sebesen emelkedik a koronavírusban meghaltak és az új fertőzöttek száma, egy nap alatt 3980 haláleset és 412 262 megbetegedés történt az egészségügyi minisztérium adatai szerint.
Ukrajnában ismét gyorsult a koronavírus-fertőzés terjedése, több mint hatezer új koronavírusos beteget jegyeztek fel.
A tömeges oltások elkezdése után egy nappal, szerdán valamivel több mint tízezer embert oltottak be Montenegróban, ahol eddig 57 ezren kapták meg valamely oltóanyag legalább első adagját.
Kétezer alá csökkent az új igazolt fertőzések napi száma Csehországban, egyúttal folyamatosan emelkedik a koronavírus elleni vakcinával beoltottak napi száma.
Újabb rekordot felállítva egy nap alatt csaknem 1,1 millió adagot adtak be az új típusú koronavírus által okozott betegségtől védő oltásból Németországban a szövetségi kormány adatai szerint.
Nincs döntés a Vlagyimir Putyin orosz és a Joe Biden amerikai elnök között tartandó lehetséges csúcstalálkozó helyszínéről – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
Washington változatlanul, továbbra is támogatja Ukrajnát, az ország szuverenitását és területi épségét – jelentette ki Antony Blinken amerikai külügyminiszter.
Legalább 46 ember megsérült az erőszakba torkolló tüntetéseken Bogotában és más kolumbiai nagyvárosokban.
Az izraeli légierő harci helikopterei csapásokat mértek a Hezbollah libanoni Irán-barát síita szervezet állásaira Damaszkusz közelében – közölte az al-Hadasz televízió.
Az amerikai kormány változatlanul rossz ötletnek tartja az Északi Áramlat 2 orosz földgázvezeték megépítését – jelentette ki az amerikai külügyminiszter.
Nőket kényszerített prostitúcióra két férfi Salzburgban, több millió forintra szert téve a nők kizsákmányolásából, Magyarországon fogták el őket – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda.
A közösségi áfaszabályok kijátszásával egymilliárd forintos kárt okozott a költségvetésnek egy napelemes rendszerek kereskedelmével foglalkozó bűnszervezet, amelyet Fejér megyéből irányítottak – közölte a Nemzeti Adó-és Vámhivatal.
Egy motoros vesztette életét abban a közúti közlekedési balesetben, amely Ózd határában történt – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.
Ketten meghaltak, többen megsérültek egy közlekedési balesetben Celldömölk és Mersevát között – közölte a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság.
A magyar sport, ezen belül pedig az élsport, egyszerre testesíti meg a dicsőséges küzdelmet, a rendíthetetlen helytállást és a büszkeségre okot adó történelmi örökséget is – írta közösségi oldalán Kásler Miklós a Magyar Sport Napja alkalmából.
A 81 kilogrammos Ungvári Attila aranyérmet szerzett a cselgáncsozók kazanyi Grand Slam-viadalán.
A magyar férfi kézilabda-válogatott Portugáliával, Izlanddal és Hollandiával került azonos csoportba a jövő januári magyar-szlovák közös rendezésű Európa-bajnokság csoportkörének sorsolásán.
A Bodonyi Dóra, Kőhalmi Emese páros nyerte a női kajak kettesek 500 méteres döntőjét a kajak-kenusok válogató- és tájékoztató versenyén.
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya harmincfős bő keretet hirdetett a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságra.
A ZTE FC meghosszabbította Waltner Róbert vezetőedző szerződését, miután a csapat megőrizte tagságát a labdarúgó OTP Bank Ligában.
Labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntő: Chelsea – Real Madrid 2:0, a Chelsea 3:1-es összesítéssel jutott a döntőbe.

hirtv.hu/magyarorszageloben/barkit-beoltanak-az-orszagban-aki-regisztral-2521254?utm_source=feed&utm_medium=rss

Komment írása

Article Categories:
hírtv
banner

Vélemény, hozzászólás?