ápr 27, 2021
8 Views
0 0

Barátját hagyta cserben a piliscsabai halálos baleset okozója

Written by

Jól ismerte egymást az a két férfi, akik abban az autóban utaztak, ami április 25-én előbb útpadkának ütközött, majd egy kerítésbe rohant és ezt követően a jármű egyik utasa az életét vesztette a helyszínen, míg a másik, a sofőr megpróbált elszökni a helyszínről – derítette ki a Blikk.

Az Index beszámolt a tragédiáról, melyben a balesetett szenvedett személyautó negyvennégy éves utasa, N. Ferenc meghalt, míg  balesetet okozó negyvennyolc éves vaszari illetőségű sofőr, Gy. László, aki ittas volt, elhagyta volna a helyszínt, ha nem állítják meg. 

Kerítésnek ütközött egy autó Piliscsabán.

A cserbenhagyás ténye amellett, hogy jogsértő, etikai kérdéseket is felvet, ugyanis a Blikk információ szerint 

a jármű sofőrje és utas, a két férfi nagyon jól ismerte egymást, mindennap együtt dolgoztak, illetve a vasárnap délutánt is együtt töltötték.

A Blikknek sikerült Gy. Lászlót elfogó buszsofőrt, Demeter Attilát megszólaltatni, aki elmondta, hogy a kerítésnek ütköző jármű vezetője futni nem tudott, tántorgott, vérzett a feje és hátfájásra panaszkodott. 

Annyira össze volt zavarodva, hogy azt sem tudta, hol van – idézte fel az eseményeket Demeter Attila, aki azt is elmondta, hogy Gy. László a történtek után leült a fűbe, és egy cigire is rágyújtott.

Sokkos állapotban volt, ezért nyugtattam, így sikerült rábeszélnem arra, hogy visszajöjjön velem.

– mesélte a buszsofőr.

index.hu/belfold/2021/04/27/piliscsaba-halalos-baleset-auto-kerites-sofor-utas-baratok-cserbenhagyas/

Komment írása

banner

Vélemény, hozzászólás?