ápr 9, 2021
3 Views
0 0

Baloldali álhír, hogy csökken az egészségügyi dolgozók fizetése

Written by

Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Baloldali álhír, hogy csökken az egészségügyi dolgozók fizetése

Dobrev Klára azt állította közösségi oldalán, hogy akár százezerrel kevesebb bért kaphatnak az egészségügyi dolgozók az új szolgálati jogviszonyuk után, amit néhány órával később az Országos Kórházi Főigazgatóság tételesen cáfolt. Így a Gyurcsány-párti politikus nem véletlen kapta meg a Korózs-díjat, és nem ő az egyetlen, aki aljas hazugságot terjesztett az egészségügy és a járványkezelés kárára – írja a Magyar Nemzet.

Álhír, hogy csökken az egészségügyi szakdolgozók fizetését meghatározó alapilletmény – közölte az Országos Kórházi Főigazgatóság a közleményében. Az Eszjtv. bevezetésével ugyanis nem csökkentek az egészségügyi szakdolgozói alapilletmények, mivel jogszabály garantálja, hogy egyetlen – az Eszjtv. hatálya alá tartozó – szakdolgozónak sem lehet alacsonyabb az alapilletménye, mint amit számára 2020. december 31-ig megállapítottak. Az illetményen felüli díjak esetében egyes pótlékokat jogszabály rögzít tételesen, míg az ügyeleti díjak és műszakpótlékok esetében a jogszabály csak törvényi minimumot ír elő, amelytől pozitív irányban – közös megegyezéssel – eltérhetnek a munkaadók és munkavállalók. Az ügyeleti díjakkal és műszakpótlékokkal kiegészített fizetés minden esetben az elvégzett munkával áll arányban, így a fizetésbeli eltéréseket ennek fényében kell vizsgálni – írják. A sajtóban megjelent hírekkel ellentétben a fizetések csökkenésével kapcsolatban az intézmények részéről még nem érkezett jelzés az Országos Kórházi Főigazgatósághoz. Az egyedi esetek kivizsgálása és tisztázása érdekében javasoljuk, hogy az érintettek forduljanak a munkáltatójukhoz. Szeretnénk megerősíteni, hogy a Covid-fertőzött egészségügyi dolgozóknak 100%-os táppénz jár – közölték. Leszögezték, az álhírekkel ellentétben az egészségügyi szakdolgozók számára több éves átfogó béremelési program zajlik.

Forrás: Magyar Nemzet

pestisracok.hu/alhir-hogy-csokken-az-egeszsegugyi-dolgozok-fizetese/

Komment írása

Article Categories:
pestisracok
banner

Vélemény, hozzászólás?