okt 12, 2020
2 Views
0 0

Bagdy Emőke válaszolt a több mint ezer bírálójának, és tiltakozik minden kirekesztés ellen

Written by

„Tiszta szívvel írhatom, hogy soha semmiféle gyűlöletkeltést nem aktiváltam és nem is fogok. Tiszteletben tartom a másságot, és tiltakozom minden kirekesztés ellen” – fogalmazott Bagdy Emőke a Magyar Nemzetnek azzal kapcsolatban, hogy több mint ezer pszichológus kollégája írta alá azt a nyílt állásfoglalást, amelyben a Meseország mindenkié című könyv kapcsán kívánnak elhatárolódni az ő nyilatkozatától.

A bírálói úgy fogalmaznak, hogy a pszichológus mondatai szakmaiatlan és a tudomány mai álláspontjával ellentétesek, és ezek várható hatása a gyűlöletkeltés és a társadalmi kirekesztés fokozása.

Bagdy Emőke néhány nappal ezelőtt a Magyar Nemzetnek mondta azt, hogy veszélyt jelentenek a gyerekekre a Meseország mindenkié-féle mesék. A klinikai szakpszichológus szerint ugyanis a gyermekek 3–5 éves koruk között, tehát óvodás koruk környékén kapják meg azokat a kulcsingereket, amelyek hozzásegítik őket, hogy a biológiai nemükkel azonos társadalmi nemben vállalják, hogy melyik nemhez tartoznak. A szakember azt is elmondta, hogy a mesékkel azért érdemes kiemelten foglalkozni, mert ezeknek köszönhetően „bejuttathatók olyan üzenetek is, amelyeket a gyerek kritika nélkül fogad, mivel neki még kritikai érzéke és viszonyítási alapja sincsen”.

Bagdy Emőke nyílt levele végén a következőképp fogalmaz:

Személyesen azt kérem, engedjék meg nekem, hogy a tudományos tényeknél maradjak. Nem kívánok ideológiákhoz csatlakozni se jobbra, se balra, szeretnék a tudomány szolgálója maradni. Tiszteletet kérek, amit magam is megadok másoknak.

index.hu/belfold/2020/10/12/bagdy_emoke_kirekesztes_massag_meseorszag/

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
Belföld · Index.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?