ápr 28, 2021
7 Views
0 0

Az orosz rendőrség otthonukban keresett fel újságírókat, akik tudósítottak a legutóbbi Navalnij-féle tüntetésről

Written by

Alekszej Korosztelev orosz újságírót kedd reggel keresték fel otthonában a rendőrök, hogy közöljék, vádat emeltek ellene, mert egy engedély nélküli tüntetésen vett részt április 21-én. Korosztelev egy független orosz tévé, a Dohzd riportere, és április 21-én tudósított arról a tüntetésről, amit Alekszej Navalnij támogatói szerveztek meg több orosz városban is.

A két rendőr mutatott is neki egy felvételt, amin szerintük ő volt látható. A riporter ugyanakkor tagadja ezt, mint mondja, ugyan jelen volt a tüntetésen, de egész nap egy sárga megkülönböztető mellényt viselt, amin a sajtó felirat is olvasható volt. A rendőrök ennek ellenére előállították a férfit, aki még a nap folyamán távozhatott, de április 30-án meg kell jelennie a bíróság előtt.

Rendőrök állítanak elő egy tüntetőt április 21-énFotó: OLGA MALTSEVA/AFP

Mint a Meduza írja, nem ő volt az egyetlen újságíró, akit elővettek a rendőrök a tüntetés után: az Echo Moszkva rádióadó tudósítóját, Oleg Ovcsarenkót is felkeresték a rendőrök. A rádió főszerkesztője szerint munkatársuk a szerkesztőség megbízásából volt jelen a tüntetésen, és dolgozott ott, a rendőrök szerint ugyanakkor nem volt nála sajtóigazolvány. 

Szintén otthonában keresték fel a Meduza moszkvai tudósítóját, Kristina Safonovát, őt a belügyminisztérium egy képviselője is meglátogatta. Hogy mit akartak tőle a rendőrök, az egyelőre nem derült ki, mert a helyszínen tartózkodó rendőr elmondása szerint ezt ő maga se tudta. De a rendőr a látogatás közben beszélt a felettesével telefonon, majd távoztak. Annyit közöltek vele, hogy majd telefonon fogják keresni. 

Kedden Putyin szóvivője, Dmitrij Peszkov elmondta, hogy elképzelhető, hogy a hatóságok azért keresnek fel újságírókat, mert az április 21-ei tüntetésen azonosítottak egy férfit, akinél volt ugyan újságíróigazolvány, de valójában nem volt újságíró. Peszkov ugyan nem árult el részleteket, de a Dohzd értesülései szerint Denis Kabakovról lehet szó, aki a Navalnij-csapat szentpétervári irodáját vezeti, és akit az orosz állami hírügynökség szerint úgy vettek őrizetbe április 21-én a rendőrök, hogy a férfi egy sajtós mellényt viselt és nála volt a Dohzd egy sajtóigazolványa is. 

Április 21-én Navalnij mellett tüntettek több orosz városban is, a rendőrség több mint 2000 embert vett őrizetbe. 

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a
járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és
a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a
nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz
a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy
áll a járvány Magyarországon és a világban.

A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból,
infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette
a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk,
hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik
egészségét is.

444.hu/2021/04/28/az-orosz-rendorseg-otthonukban-keresett-fel-ujsagirokat-akik-tudositottak-a-legutobbi-navalnij-fele-tuntetesrol

Komment írása

Article Categories:
444 · Külföld
banner

Vélemény, hozzászólás?