ápr 26, 2021
14 Views
0 0

Az operatív törzs szerint rendben zajlott a hétvégi terasznyitás

Written by

Nem zártak be vendéglátóhelyet, de az operatív törzs figyelmeztetett, hogy ettől még be kell tartani járványügyi szabályokat. A járvány még tart, akkor is, ha csökkenő tendenciát mutatnak az adatok.

Az operatív törzs hétfői tájékoztatóján elhangzott, hogy pénteken megjelent a Magyar Közlönyben, hogy a védőoltásokat már megkapták annyian, hogy ismét enyhíthessenek a korlátozásokon: szombaton megnyíltak a teraszok.

Kiss Róbert rendőr alezredes összefoglalta, hogy a jó idő miatt sokan látogattak el a teraszokra, de azt tapasztalták, hogy a legtöbben betartották a járványügyi szabályokat, illetve a vendéglátóhelyek szintén betartatták azokat: nem kellett helyet bezárni a hétvégén.

A rendőr alezredes elmondta, hogy négymillió beoltottnál jöhet a nyitás következő lépcsőfoka, ahol már komoly szerephez jut a védettségi igazolvány. Éjfélig tart majd a kijárási tilalom és az igazolvánnyal a vendéglátóhelyek belső tereit is használhatjuk, illetve szálláshelyet is foglalhatunk, ahova a gyerekek szintén elkísérhetnek bennünket. Számos szolgáltatás nyílik meg a mozitól az állatkertig, ha elérjük a négymilliót, de ezek igénybe vételéhez szükségünk lesz a kártyára. Edzőterembe vagy éppen uszodába is csak az igazoló okmánnyal mehetünk.

Az szintén elhangzott a tájékoztatón, hogy bár a teraszok megnyíltak, elkezdődött az élet újraindítása, számos járványügyi rendelkezés hatályban maradt, így a közterületeken még mindig kötelező a maszkhasználat.

Müller Cecília részletezte, hogy eddig több mint 3,6 millióan kapták meg az első védőoltást és a második adagon több mint 1,6 millióan vannak túl. Hozzátette, hogy szombaton érkezett meg az a hatszázezer Sinopharm-vakcina, amit majd a tömeges oltás során használnak. Egyből, az éjszaka folyamán minőségi és mennyiségi átvétel zajlott, majd elosztották a vakcinákat még a tegnapi napon: nemsokára minden kórházi oltóponton, illetve a háziorvosoknál elérhető lesz az kínai oltóanyag.

Ismét elhangzott, hogy a Sinopharm egy elölt, teljes vírust tartalmazó inaktivált vakcina: így az a jellemzője, hogy hatékony és erős immunválasz alakul ki. A szakemberek bizakodnak abban, hogy nagyon hatásos lesz a Sinopharm az ismert variánsokkal szemben, noha ezzel kapcsolatban még zajlanak a kutatások. Ugyanakkor nem véletlen, hogy a magyar vakcinához is ezt a technológiát választották.

Az országos tiszti főorvos emlékeztetett arra, hogy már megnyílt az online foglalási rendszer, és azt látták, hogy sokan éltek a lehetőséggel. Müller a fiatalok figyelmét is felhívta, hogy jelentkezzenek az oltásra, hiszen főleg ők veszik célba a teraszokat.

„A járvány nem ért véget, továbbra is zajlik, a koronavírus itt van köztünk” – mondta Müller Cecília, és emlékeztetett mindenkit, hogy mennyire fontos a védőoltás. A 176 elhunyt között vannak fiatalok, és vannak olyanok, akik nem szenvedtek semmilyen alapbetegsében. Ez legyen egy figyelmeztető, hogy mindenki éljen az oltás lehetőségével – hangsúlyozta Müller.

Indiában az az indiai mutáns okozza a legtöbb problémát, amit már Svájcban is detektáltak. De jó hír, hogy úgy tűnik, hogy az itthon használt vakcinák védelmet nyújtanak ez ellen, és itthon még nem azonosították ezt a típust.

Müller végül elmondta, hogy nagyon örülnek, hogy már lehet a teraszokra járni, de felelősséggel tartozunk másokért. Közterületen továbbra is kötelező a maszk. A járványügyi adatok kedvező tendenciát mutatnak, az aktív fertőzöttek száma folyamatosan csökken, de még mindig magas. Ugyanakkor a szennyvíz minták is azt igazolják, hogy csökken az örökítőanyag: egyedül Debrecenben mértek stagnálást.

atv.hu

Ajánlom www.atv.hu/belfold/20210426-az-operativ-torzs-szerint-rendben-zajlott-a-hetvegi-terasznyitas

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
atv
banner

Vélemény, hozzászólás?