máj 2, 2021
7 Views
0 0

Az MSZP a jobbikos jelöltet támogatja Dunaújvárosban

Written by

Egy nappal azután, hogy Jakab Péter pártelnök bejelentette, a Jobbik az MSZP képviselőjelöltjét, Kunhalmi Ágnest támogatja az előválasztáson Budapest 15. választókerületében, a szocialisták most beálltak a jobbikos Kálló Gergely mögé Fejér megye 4. választókerületében, írja a Telex.

Kunhalmi a Facebookon jelentette be, hogy a választókerület jelenlegi képviselőjét, Kálló Gergelyt tartják a legjobb jelöltnek:

Legutóbb, amikor nála jártam az időközi kampányban, saját szememmel láttam Kálló Gergely hitét, mély elkötelezettségét a körzetben élő emberek iránt. Ismét nagy csata vár rád Gergely, ebben számíthatsz az MSZP támogatására!

– írta Kunhalmi Ágnes a posztjában.

Kálló Gergely tavaly februárban szerzett mandátumot, akkor az ellenzéki összefogás támogatásával biztosan verte fideszes ellenfelét. A körzetben előtte is jobbikos képviselőt választottak meg Pintér Tamás személyében, aki azonban lemondott a mandátumáról, miután 2019 októberében megválasztották polgármesternek. Az előválasztáson eddig a DK jelentett be indulót a körzetben, Huszti Zsolt, Pintér Tamás egykori tanácsadója személyében.

24.hu/belfold/2021/05/02/kallo-gergely-jobbik-mszp-elovalasztas-dunaujvaros-fejer-megye-4/

Komment írása

Article Categories:
24.hu · Belföld
banner

Vélemény, hozzászólás?