jan 13, 2021
7 Views
0 0

Az Istentiszteleti Kongregáció a hamvazkodás szertartásának módosításáról

Written by

Miután a pap imádsággal megáldotta a hamut és meghintette szenteltvízzel, szó nélkül a templomban jelen levő hívekhez fordul, és mindössze egyetlen egyszer mondja el mindenkinek a Római misekönyv formuláját: „Térjetek meg és higgyetek az evangéliumban” vagy: „Emlékezzél, ember, hogy porból vagy és porrá leszel!”

Ezt követően a pap lemossa a kezét, felölti a szájat és az orrot eltakaró maszkot, majd mindenkit meghamvaz, aki eléje járul, vagy pedig ő maga megy a helyükön maradó hívekhez. A pap ujjai közé veszi a hamut és minden hívő fejére hint belőle, anélkül, hogy bármit is szólna. 

Vatikán, Istentiszteleti és Szentségfegyelmi Kongregáció, 2021. január 12.

Robert Sarah bíboros-prefektus és Arthur Roche érsek-titkár

*

A jegyzék tehát valójában egyetlen ponton változtat a szertartáson, mégpedig a hamvazószerdai liturgikus felszólítás egyszeri, a közösség előtti elmondásával, amit aztán nem ismétel meg külön minden hívő esetében.

A szertartás kezdetén a hamu fölött elmondott imádság változatlan marad:

„Kedves Testvéreim! Alázattal könyörögjünk Istenünkhöz, mennyei Atyánkhoz, hogy árassza jóságosan bőséges kegyelmét erre a hamura, amelyet a bűnbánat jeléül fejünkre hintünk. Istenünk, téged az alázatosság könyörületre indít, a bűnbánat pedig megengesztel. Hallgass kegyesen könyörgésünkre, és amikor híveid fejére hamut hintünk, áraszd rájuk szent † áldásodat, hogy buzgón gyakorolva a nagyböjt bűnbánati cselekedeteit, szent Fiad húsvéti feltámadását megtisztult lélekkel ünnepeljék. Krisztus, a mi Urunk által.”

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

magyarkurir.hu/hirek/az-istentiszteleti-kongregacio-hamvazkodas-szertartasanak-modositasarol

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
magyarkurir · News
banner

Vélemény, hozzászólás?