nov 22, 2020
4 Views
0 0

Az etióp kormány nem hajlandó tárgyalni a tigré felkelőkkel, inkább erővel leveri a lázadást

Written by

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.

Megveszem

Tárgyalóasztalhoz ültetné az etiópiai belpolitikai konfliktus szereplőit: a kormányt és a Tigray tartományban felkelést szervező Tigrayi Népi Felszabadítási Front (TPLF) képviselőit a nemzetközi közösség. Az Afrikai Unió elnöke már ki is nevezett három volt államelnököt, hogy segítsen békés úton rendezni a kialakult polgárháború-közeli helyzetet.

Etiópia miniszterelnöke, Abij Ahmed kategorikusan elzárkózik ettől, belügyének tekinti a tigrinyák lázadását, amit rendvédelmi eszközökkel szükséges kezelni. „Nem tárgyalunk bűnözőkkel, a vádlottak padjára ültetjük őket, nem tárgyalóasztalhoz” – nyilatkozta a BBC-nek Mamo Mihretu, a miniszterelnök egyik szóvivője.

Eközben a kibontakozó fegyveres konfliktusnak már most több száz halálos áldozata van, és tízezrek kényszerültek elhagyni a lakóhelyüket az ország északi részén található Tigray tartományban.  ENSZ szerint a következő hónapokban 200 ezer ember menekülhet el erről a területről. A legtöbben a szomszédos Szudánba, ahol jelentős mennyiségű élelmiszerre,
gyógyszerre és szálláshelyre lesz szükség a számukra. Eddig 31 ezren lépték át a
határt, miközben a jelenlevő nemzetközi szervezetek csak 20 ezer emberre
voltak felkészülve, írtuk szombaton a Guardian cikke alapján.

Tigrayben a helyzet november elején sodródott a polgárháború szélére,
amikor a tavalyi Nobel-békedíjas etióp miniszterelnök, Abij Ahmed
lekapcsolta az internetet a
szövetségi államban, rendkívüli állapotot hirdetett, illetve utasította a
hadsereget, hogy állítsák helyre a rendet. 

Arra hivatkozott,
hogy a szövetségi államot irányító, vele nyíltan szemben álló Tigrayi
Népi Felszabadítási Front (TPLF) nem volt hajlandó elfogadni az etióp
hadsereg Addisz-Abebából elrendelt átszervezését, ami a katonaság
tigrinya részéhez is új parancsnokokat nevezett volna ki. 

Az Amnesty International szerint a
TPLF-hez hűséges harcosok több száz embert mészároltak le, de a TPLF
tisztviselői tagadják, hogy közük lenne a gyilkosságokhoz. A konfliktusról nehéz tájékozódni, mert a központi kormány teljesen
elvágta a tartományt a külvilágtól. 

A BBC most az írja, a kormány fegyveres erői a tartomány kulcsfontosságú városait vonták újra a kormány ellenőrzése alá, és már Tigray fővárosa, Mekelle visszafoglalására készülnek. A TPLF milíciái nagyjából 250 ezer főt számlálnak, és készek megvédeni a hegyvidéki régió még ellenőrzésük alatt maradt vidékeit.

Amikor az ország járványellenes intézkedésekre vár, a kormány saját
hatalmának bebetonozását tartja a legfontosabbnak. Ezermilliárdos
közvagyon ellopásának legalizálása, ideológiai hadviselés a szexuális
kisebbségekkel szemben, a választási törvény sokadik
megváltoztatása, az ellenzéki együttműködést megakadályozandó… és
lesz itt még ötlet. Tavasszal a rendkívüli intézkedések bevezetésének
napján megszállták az Indexet. Most mi következik? Addig támogasd a
szabad sajtót, amíg lehet!
Lépj be a Körbe, vagy
támogasd bármekkora összeggel
a 444 szerkesztőségét!

Kapcsolódó

444.hu/2020/11/22/az-etiop-kormany-nem-hajlando-targyalni-a-tigre-felkelokkel-inkabb-erovel-leveri-a-lazadast

Komment írása

Article Categories:
444 · Külföld
banner

Vélemény, hozzászólás?