okt 17, 2020
16 Views
0 0

Az érintettek fele erről hallgat, pedig mindenkinek van segítség

Written by

Az inkontinencia egy rendkívül kellemetlen tüntet, egyben egy felhívó, úgynevezett szentinel jel is lehet egy daganatos-, akár egy krónikus légúti betegségre. Ugyanakkor tabu téma, amiről az érintett betegek csaknem fele hallgat, és csöndben lapulva próbál valamilyen megoldást találni a kellemetlen szagokra, kerülve a többi embert, bezárkózva – hívta föl a figyelmet az InfoRádiónak nyilatkozó szakember.

De nemcsak hozzátartozóik, hanem

az orvosok irányában is titkolóznak ezen a területen a panaszosok.

Ami annyiban nem meglepő, hiszen egy meglehetősen hosszú időszakon keresztül a háziorvosok csupán annyit tehettek, hogy írtak egy beutalót az urológiára vagy a nőgyógyászatra – tette hozzá a Magyar Kontinencia és Urogynekológiai Társaság elnöke.

Szabó László emlékeztetett, a 2016-os első irányelveket a közelmúltban megújították, pontosan körvonalazva azt, hogy az alapellátásban dolgozó háziorvosnak, ápolónak és gyógytornásznak milyen feladatai vannak. Ugyanis el lehet dönteni, hogy egy egyszerű vizletinkontienciáról van-e szó, amely esetében a megfelelő – gyógytornás, gyógyszeres – terápiát el lehet kezdeni, vagy hogy egy komplikált eset-e, ami már inkontinencia szakrendelést igényel. Tehát minden panaszos sokkal hamarabb, és a lakóhelyéhez a legközelebb kaphat vizsgálatot és megfelelő kezelést.

Az esetek döntő többsége jól gyógyítható, kisebb része pedig tünetmentessé tehető,

olyan mértékben, hogy az érintett minden napi társas és munka életét egyáltalán nem befolyásolja. „Úgymond normál életet – pszichés értelemben is – tud élni” – fogalmazott Szabó László, kiemelve, hogy mindenkin tudnak segíteni.

Az szakember végezetül arra is fölhívta a figyelmet, hogy ha a beteg nem fordul orvoshoz az inkontinenciával, akkor az rengetegbe kerülhet számára, ezzel szemben egyértelműen kimutatható az, hogy ha a megfelelő felkészültségű ember a megfelelő nedvszívó eszközt és gyógyszereket írja föl, akkor az összköltségük – ide értve az egész kezelést –

nem fog többe kerülni a társadalomnak, mint amennyibe kerül az el nem látott beteg.

Nyitókép: Pixabay.com

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
Életmód · Infostart.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?