jún 4, 2021
13 Views
0 0

Az első tízbe sem fértek be a Mercedesek a második azeri edzésen

Written by

Sergio Pérez, a Red Bull mexikói versenyzője autózta a leggyorsabb köridőt a Forma-1-es Azeri Nagydíj pénteki, második szabadedzésén.

Pérez mögött csapattársa, a holland Max Verstappen végzett, aki a délelőtti szabadedzésen a leggyorsabbnak bizonyult.

A Red Bull két pilótájához hasonlóan a Ferrari két versenyzője, a spanyol Carlos Sainz Jr. és a monacói Charles Leclerc is megőrizte helyét a legjobb négy között. Utóbbiakat a francia Pierre Gasly (Alpha Tauri) és a spanyol Fernando Alonso (Alpine) követte.

Leclerc megtörte a Ferrarit a második edzésen, de így is negyedik lett:

A Mercedes két klasszisa, a hétszeres világbajnok és címvédő brit Lewis Hamilton, valamint a finn Valtteri Bottas a legjobb köridőt tekintve ezúttal sem tudta felvenni a legjobbak tempóját, sőt, délelőtti helyezéseikhez képest még hátrébb kerültek. Hamilton hetedikből lett 11., Bottas tizedikből 16., ráadásul előbbi hátránya több mint egy másodperc Pérezhez képest, a finn pedig két másodpercnél is többet kapott a mexikóitól.

Szintén a pénteki nap fejleménye, hogy kiderült, idén nem rendeznek futamot Szingapúrban. Az október 3-ra tervezett Szingapúri Nagydíjat a koronavírus-járvány kapcsán meghozott és továbbra is érvényben lévő szigorú utazási korlátozások miatt nem tudják megrendezni.

Az F1 szóvivője annyit közölt: folyamatosan tartják a kapcsolatot az összes versenyrendezővel, és rengeteg lehetőségük van arra vonatkozóan, hogy szükség esetén alkalmazkodjanak a rendkívüli helyzetekhez.

Sajtóhírek szerint az F1-nek már vannak tervei a pótlásról, de a beugró helyszínről még nem született végleges megállapodás. A közelmúltban a jövő vasárnapra kiírt kanadai, majd az annak helyére beugró törökországi futamot kellett törölni.

A hétvége további programja:

szombat:
3. szabadedzés 12.00
időmérő edzés 15.00

vasárnap:
futam 14.00

24.hu/sport/forma-1/2021/06/04/forma-1-azeri-nagydij-masodik-szabadedzes-sergio-perez-red-bull/

Komment írása

Article Categories:
24.hu · Forma-1
banner

Vélemény, hozzászólás?