okt 17, 2020
8 Views
0 0

Az elme és a szív megszólítása – Fókuszban a Fratelli tutti kezdetű enciklika

Written by

Néhány mankó az olvasáshoz

A Fratelli tutti kezdetű enciklika célja a perem érintése. Ez jelenti – a Ferenc pápa által gyakran használt kifejezéssel – az emberiség egzisztenciális perifériáján élők megszólítását, de

az Egyház egy olyan megértését, mint ami maga is a periféria tapasztalatát éli meg, mint ami maga is a peremen él.

Ez a megközelítés különösen aktuális lehet akkor, ha a mai Egyházra, mint szociológiai jelenségre tekintünk, amely a számadatokat tekintve a világ legtöbb országában kisebbségben él. A hagyományos keresztény területeken ugyanis sok helyen kisebbségbe szorult, míg az éledő hit és a hatékony misszió új területein – mint például a szubszaharai Afrikában – soha nem is került többségbe.

A globalizáció korában – és ha őszinték vagyunk, a Katolikus Egyház igazán napjainkban vált/válik világegyházzá, és jelenik meg szinte mindenütt a világon – a keresztények más vallások és kultúrák között élnek, és az együttélés, illetve az együttműködés lehetőségeit keresik.

A perem ilyen megtapasztalása során egyre jobban megértjük, mit jelent a Benedek pápa által többek között a megválasztása előtt Subiacóban, illetve a 2009-es csehországi látogatása során Prágában megfogalmazott vízió a kisebbségben élő, de kreatív, misszionáló keresztény közösségekről.

Michael Czerny bíboros, a Dikasztérium az Átfogó Emberi Fejlődés Szolgálatában menekültekkel foglalkozó szekciójának altitkára a jezsuita America magazinnak adott elemzésében a növekvő járványveszély, a klímaváltozás és a mind jelentősebbé váló menekültkérdés jelentette feszültség kontextusában értelmezte a körlevelet. Elemzésében a mára 213 országot elért járványt egészségügyi és gazdasági katasztrófaként értékelte. Eközben emlékeztetett arra a csendes figyelemre, amellyel arra tekintünk, hogy vajon képesek leszünk-e a 213 ország által 2016-ban aláírt párizsi éghajlat védelmi egyezmény célkitűzéseinek elérésére. A klímaváltozás, a gazdasági változások, illetve a regionális háborúk hatására pedig mind erőteljesebben érzékeljük a migráció hatásait.

Ebben a sebzett, széttöredezett világban még fontosabb lehet megértenünk a perem tapasztalatát.

Látható, hogy a Laudato Si’ úgymond a minden-nel, tehát a teremtett világgal foglalkozik, addig a jelen körlevél mindenki-ről beszél, minden ember és a teljes ember lényegét akarja érinteni. Szellemiségében felidézi ez a szöveg XII. Piusz pápa 1944-es karácsonyi rádióbeszédét, amelyben a békéről és az emberi méltóságról beszélt, Szent XXIII. János pápának a kubai rakétaválság idején született Pacem in terris kezdetű enciklikáját (1963), Szent VI. Pál pápa 1967es Populorum progressio kezdetű körlevelét, amely a gyarmatbirodalmak megszűnése idején született, illetve Szent II. János Pál pápa Centesimus annus-át (1991), amely a hidegháború végét jelezte. Az említett szövegek meghatározó történelmi kontextusban születtek. A jelen körlevél egy olyan pillanatban látott napvilágot, amikor a legtöbben szorongással tekintenek sajt sorsukra, mert több értelemben is a peremen érzik magukat.

Ha figyelmesen olvassuk a nyolc fejezetből álló szöveget, akkor megfigyelhetjük, hogy a páratlan fejezetek az elmét, míg a páros fejezetek a szívet akarják megszólítani.

Vagyis az első, harmadik, ötödik és hetedik fejezetek racionális problémafelvetéseket tartalmaznak, míg a második, negyedik, hatodik és nyolcadik fejezetek a szív érveit kínálják, a hit válaszait fogalmazzák meg. Ennek a bejegyzésnek az első részében számtalan problémát vázoltam a kiselejtezés kultúrájának jelenségétől a kommunikáció szétesésén át a bezárkózás egyéni és közösségi tapasztalatáig, amelyek a pápa racionális helyzetértékelésének részét képezik.

Igazán az első fejezet a diagnózis, a lényeg, amelyet jól kell megragadnunk, hogy aztán válaszokat tudjunk adni az ott felmerült kérdésekre. A többi fejezet gyakorlatilag sorra veszi Ferenc pápa pontifikátusának legfontosabb témáit, mint megoldási javaslatokat, amely témák azért is fontosak, mert az évek során átgondoltan és alaposan kidolgozva mutatkozik meg a pápa víziója például a Római Kúria reformjának folyamatában, vagy a Szentszék diplomáciai tevékenységének alakításakor. Az itt összefoglalt elmélet – egy békepárti, már világegyházban gondolkodó evangéliumi konszenzus – tehát markáns gyakorlatként is megmutatkozik az Egyház életében.

Konkrét erkölcsi kérdések

A második fejezet az irgalmas szamaritánus képét, mint egyetemes emberi víziót idézi fel, hiszen az a kérdés: „Ki az én felebarátom?” minden emberre vonatkozó, vallástól és származástól független kérdés. Az ideológiák és az általuk diktált sematikus gondolkodás, az úgynevezett izmusok szakítanak el bennünket a testvéreinktől. Pedig

a kérdésre pedig, hogy ki az én felebarátom, az egyetlen adható legitim válasz az, hogy mindenki, határok nélkül. Aki mellettem van, akit mellém sodort az élet.

Itt visszhangszik a Káinnak feltett ősi kérdés: „Hol van a testvéred?”, de a Tóra alapvető kijelentése is: „Szeresd felebarátodat!”, amely kijelentés az ősegyház korában élő Hillél rabbi szerint olyannyira Tóra lényegét jelenti, hogy minden más parancs csak kommentár ehhez a mondathoz. Nem szabad elfelejtenünk Szent János szavait sem, aki az első levelében úgy fogalmazott, hogy aki szereti testvérét, az a világosságban marad, míg aki gyűlöli testvérét, annak sötétség az osztályrésze.

A felebarát kérdése nem elvont moralizálás tárgya, hanem konkrét szociális és etikai követelményt jelent. Ha tetszik, a felebarát személye határok nélküli.

A harmadik fejezet a közösség olyan értelmezését állítja a középpontba, amelyet nem szűkíthetek be egy szűk baráti körre vagy a saját családomra. A pápa a bencés Regulára utal, melynek 53. fejezetében azt olvassuk: „Kiváló nagy gondolt fordítsanak a szegények és a zarándokok befogadására, mert bennük még inkább fogadjuk Krisztust” (53,15).

Az erények kulcsa ugyanis a szeretet, amely a másik iránti nyitottságban, a vendégszeretetben megmutatkozik.

Ennek értelmében, az evangélium szellemében kell megvalósítanunk egy nyitott társadalmat, hiszen csak a nyitott társadalom tud befogadni és integrálni mindenkit. A fejezet egyik alcíme érdekes módon „szabadság, egyenlőség és testvériség”, ahol a szabadság az egyéni szabadságjogokat, míg a testvériség az egyenlőség megvalósulását jelenti. Mindez azonban az egyetemes testvériség, és az egész enciklika alcímét adó társadalmi barátság keretében valósulhat meg, és a közösségi dimenzió elhagyásával csak kiüresíti az embert.

Kritikusok felvetették azt a kifogást, hogy Ferenc pápa „baloldali slágertémákat” sorol fel a körlevélben. Azonban

a figyelmes olvasó észreveszi, hogy a körlevél erkölcsi szemlélete mennyire mentes a politikai sztereotípiáktól, miközben alapvetően kritikus vizsgálat alá veszi az erkölcstelen politikai és közösségi magatartásformákat.

Az oly’ érzékeny témát, a 4. fejezet menekültekről szóló sorait így kell tehát olvasnunk. Ferenc pápa itt egy négy lépcsős stratégiát javasol a menekültekkel való találkozáskor: befogadni – megvédeni – támogatni – integrálni. Ez a négy lépcsős cselekvési terv emlékeztet a Szentatyának 2020. szeptember 27-én az Elvándorlók és menekültek 106. világnapjára írt üzenetére, melyben Ferenc pápa egy hat lépcsős javaslatot tett: megismerni – felebaráttá válni – megbékélni – növekedni – bevonni – együttműködni. E stratégiák a másikkal való találkozás mellett a másik felelemelésének igényét is magukban hordják. Ebben az összefüggésben beszélt a pápa a humanitárius vízumok fontosságáról, illetve a legtörékenyebbek számára kialakított humanitárius folyosók létrehozásának erejéről, a családegyesítés jogáról és a vallásszabadság mindenki számára egyaránt biztosítandó feltételéről. Miközben ígéretet tett arra, hogy

a katolikus többségű területeken az Egyház törekszik előmozdítani a vallási kisebbségek szabad vallásgyakorlásának ügyét, addig kérést is megfogalmazott a kisebbségben élő keresztény közösségek ilyen jogait illetően.

Az ötödik fejezet ugyancsak gyakorlati témát, a jobb politika lehetőségét tárgyalja. Elítéli a média hatására megerősödő és a mindennapi közbeszédben jelenlévő populizmust, amely által sok politikus a másik ellenében, a gyűlöletkeltés árán szerezne hamis népszerűséget. Ugyanakkor

elítéli a radikálisan individualista és kritikátlan liberalizmus térnyerését is, hiszen annak hatására nem veszünk tudomást a másikról, ignoráljuk a gyengéket és piac kizárólagos logikájának uralma alá kerülünk.

Szomorúan jegyezte meg a pápa, hogy ma mindenkit felcímkéznek és kategorizálnak, az ilyen, sokszor felszínes politikai kategóriák pedig elszakítanak bennünket egymástól. E megközelítések helyett Ferenc pápa a nép teológiáját állítja a középpontba: a népét, amely élő, dinamikus és a jövőbe mutató. A „nép” a kommunitárius gondolkodás kulcsfogalma, a közösség pozitív értelmezése. A jog uralmának széleskörű előmozdítása, és a közjó nagyobb megóvása érdekében ebben a fejezetben sürgette az Egyesült Nemzetek Szervezetének reformját is. A hetedik fejezetben éppen ennek érdekében emel szót az üres diplomáciai fecsegés elhagyása érdekében, hangsúlyozva a kettős beszéd és a politikai háttéralkuk kiküszöbölésének fontosságát. A pápa tisztában van vele, hogy az igaz kiengesztelődés nem mindig mentes a konfliktusoktól sem. A háborúról szólva azonban következetes annak mindenkori elutasításában. „Soha többé háborút” – olvashatjuk a 258. pont végén. Békepárti állásfoglalását pedig alátámasztja a II. Világháború utáni békepárti konszenzus fontosságának hangsúlyozásával, amelynek következtében 75 éve nem volt világméretű háborús esemény. Ehhez a témához szorosan kapcsolódik a halálbüntetés elutasítása, melyben Ferenc pápa II. János Pál 1995-ös enciklikája, az Evangelium vitae szemléletét követi, és következetesen kéri minden nemzettől a halálbüntetés eltörlését.

Az utolsó fejezet A vallások a testvériség szolgálatában címet viseli, és egy a kereszténység határait meghaladó együttműködésre hív a béke és a testvériség érdekében. Olyan nem katolikus vagy nem keresztény hőseit idézi a megbékélés szolgálatának, mint Martin Luther King Jr., Desmond Tutu vagy Mahatma Gandhi. Eközben azonban

a zárófejezet legfontosabb alakja az a Charles de Foucauld marad, akinek a szentté avatására készülünk, és aki az algériai sivatag iszlámhitű tengerében megélve a testvériséget, magát egy levelében csak egyetemes testvérnek (fratello universale) nevezte, profétikus módon előre hirdetve az egyetemes testvériség és a társadalmi barátság lelkiségét.

Adja meg Isten mindnyájunknak, hogy olvasva a Fratelli tutti enciklikát ne csak szép gondolatokra találjunk abban, hanem a cselekvésünket is alakítsa át Ferenc pápa testvériségre és békére szóló felhívása!

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

magyarkurir.hu/hirek/az-elme-es-sziv-megszolitasa-fokuszban-i-fratelli-tutti-i-kezdetu-enciklika

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
magyarkurir · News
banner

Vélemény, hozzászólás?