ápr 27, 2021
8 Views
0 0

Az ADOM Diákmozgalom a szóbeli érettségik elhalasztását és a felsőoktatási ponthatárok csökkentését követeli

Written by

Az ADOM Diákmozgalom a szóbeli érettségik elhalasztását és a felsőoktatási ponthatárok csökkentését követeli

Az ADOM Diákmozgalom szóvivője, Schermann Fruzsina szerint a szóbeli érettségiket el kell halasztani, és azok elmaradását sokan úgy fogják majd fel, hogy eggyel kevesebb lehetőségük lesz a javításra, de ebben a helyzetben erre szükség volt – írja az atv.hu.  A szóvivő szerint mivel az online oktatás nem készítette fel olyan szinten a tanulókat, mint ahogy az a “normál” oktatás keretein belül történt volna, a diákok szeretnék elérni, hogy a felsőoktatási felvételi ponthatárokat is lejjebb vigyék.

Korábban azt közölte a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), hogy vannak olyan iskolák, ahol a gyerekeket és a szülőket az osztályismétlés kilátásba helyezésével – ahogy fogalmaztak – kényszerítik vissza a padba a diákokat. Ezzel kapcsolatban Schermann Fruzsina az ATV Start című műsorában azt mondta, hogy a diákoktól sokféle visszajelzést kaptak, de több intézményben is előfordult, hogy a diákokat hasonló módon “kényszerítették”, hogy térjenek vissza az intézményekbe. Mint fogalmazott: ezt az ADOM Diákmozgalom zsarolásnak tartja, a tanév befejezését ugyanis szerintük továbbra is meg lehetne oldani online oktatás keretein belül.

Mivel az érettségik most már nagyon közel vannak, a szóvivő elmondta: azt tanácsolják a diákoknak, hogy gyakoroljanak önkontrollt, maradjanak otthon, vigyázzanak magukra és egymásra is. Schermann Fruzsina hozzátette: tudja, hogy az online oktatás időszaka mentálisan is megterhelő a diákok számára, a bezártság is frusztráló. Elmondta, hogy az érettségi körül kialakult bizonytalan helyzet tisztázódni látszik. Bár a szóbeli vizsgák elmaradását sokan úgy fogják fel, hogy így eggyel kevesebb lehetőségük lesz a javításra, a szóvivő szerint ez egy olyan áldozat, amit meg kell hozni. A szóvivő hozzátette: mivel az online oktatás nem készítette fel olyan szinten a tanulókat, mint ahogy az a “normál” oktatás keretein belül történt volna, a diákok szeretnék elérni, hogy a felsőoktatási felvételi ponthatárokat is lejjebb vigyék.

Mint arról már korábban írtunk nem hajlandóak iskolába menni és követelik, hogy a kormány teljesítse követeléseiket – minderről az ADOM Diákmozgalom (az egykori Független Diákparlament) tett közzé egy bejegyzést aFacebookon. Ebben azt hangsúlyozták, hogy amennyiben a kormány nem engedelmeskedik nekik, akkor irgumburgum lesz, akkor bizony ők tiltakozni fognak. A nagyszabású akcióhoz azért némi támogatást is kértek a tanároktól, diákoktól és a szülőktől, akiknek összefogásával a jelenlegi oktatás ellen tudnának hatékonyan fellépni.

Forrás: atv.hu, kiemelt kép: képernyőfotó 

pestisracok.hu/az-adom-diakmozgalom-szerint-el-kell-halasztani-a-szobeli-erettsegiket-es-le-kell-vinni-a-felsooktatasi-ponthatarokat/

Komment írása

Article Categories:
pestisracok
banner

Vélemény, hozzászólás?