ápr 6, 2021
4 Views
0 0

Autós rendőrségi üldözés Dallasban

Written by

1890 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 691 743-ra nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Meghalt 170 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 22 098 főre emelkedett.
Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 2,43 millió, közülük 923 ezren már a második adagot is megkapták.
Két és fél millió ember beoltását követően lehet arra számítani, hogy a beoltott tömeg valamennyire megváltoztatja a koronavírus-járvány lefolyását – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa.
Szlávik János hangsúlyozta: „ahhoz, hogy hátradőljünk, sokkal-sokkal több oltást kell beadni”.
Varga Judit igazságügyi miniszter a közösségi oldalán arra buzdított, hogy aki még nem tette, regisztráljon és kérje az oltást.
Nagy mértékben nőtt a vakcinák elfogadottsága – mondta Békássy Szabolcs országos kollegiális háziorvosi vezető Magyarország élőben című műsorunkban.
Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője szerint nincs ellenzéki és nincs kormánypárti oltás.
Budai Gyula hangsúlyozta: csak oltás van, amely emberéleteket ment, az ellenzék felelős minden olyan ember haláláért, aki az oltásellenes kampányuk miatt nem oltatja magát be.
A baloldali pártok ma is aláírásokat gyűjtenek a kínai és az orosz vakcinák ellen – emlékeztetett a Fidesz.
Hangsúlyozták: miközben a baldali pártok másokat lebeszélnek, politikusaik „magukat bezzeg sorban beoltatják”.
Módszertani ajánlást készített az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet a koronavírus-fertőzésen átesett emberek utógondozására – közölte Bogos Krisztina, az intézet főigazgatója.
„Éljen április 4.” feliratú képet tett közzé közösségi oldalán Erdei Sándor, Miskolc független, de ellenzéki támogatású önkormányzati képviselője. A korábban az 1950-től 1989-ig ünnepnek számító április 4-ről posztolt egy fotót.
A politikus nem sokkal korábban egy olyan fotót is közzétett, amelyen egy CCCP feliratú ruhában látható, amely a Szovjetunió rövidítése. Nagy Ákos, a miskolci Fidesz frakcióvezetője híradónknak azt mondta: a képviselőtől ez egy rossz üzenet.
Nagyon nagy fejlesztések történtek a nyári szezonra készülve – mondta Lombár Gábor, a Balaton Szövetség elnöke Magyarország élőben extra című műsorunkban.
A korlátozások ellenére is sokan választották a Balatont a hosszú hétvégén. A szállodák és a vendéglátósok abban bíznak, hogy pünkösdkor már fogadhatják a vendégeket.
Deák Dániel szerint a budapesti Orbán–Salvini–Morawiecki-találkozó üzenete az volt, hogy nem csökkent sem a Fidesznek, sem pedig Magyarországnak a politikai mozgástere az Európai Unión belül.
A XXI. Század Intézet vezető elemzője Magyarország élőben című műsorunkban azt mondta: egy új súlypont létrejötte körvonalazódik ki az európai politikában.
Az időseknek és a betegeknek, köztük az idősotthonokban élőknek szentelte húsvéthétfői imáját Ferenc pápa, remélve, hogy szavai bátorítást és reményt nyújtanak nekik.
A világon 131,7 millió ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2,85 millió a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem adatai szerint.
Florin Citu miniszterelnök szerint Románia június elsején lazít a járványügyi korlátozásokon, és megteszi az első lépést a normalitás felé.
Nem bízik a németek többsége a szövetségi kormány tervében, amely szerint a nyár végére a teljes felnőtt lakosság megkaphatja az új típusú koronavírus által okozott betegségtől védő oltást – derült ki egy friss felmérésből.
A nagy-britanniai koronavírus-járvány visszaszorításában elért eredmények lehetővé teszik a korlátozások további enyhítését, így egy hét múlva a boltok és részlegesen a vendéglátóhelyek is kinyithatnak Angliában – mondta Boris Johnson kormányfő.
A koronavírus-járvány miatti újabb országos korlátozások keddi életbe lépése előtt a francia kormánytagok szerint stabilizálódni látszik a helyzet, és várhatóan a négy hétre tervezett lezárás után nem lesz szükség több szigorításra.
Az orosz hadsereg orosz területen való mozgásának nem kellene aggodalmat keltenie, mert Oroszország nem jelent fenyegetést más országokra – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
Vlagyimir Putyin aláírta a választási törvény módosítását, amely összhangba hozza az orosz elnökválasztás rendjét a tavaly elfogadott alkotmánymódosítással, megnyitva a lehetőséget, hogy még kétszer jelöltesse magát a tisztségre.
Megkezdték a pártok kormányfő-jelöltjük bemutatását Reuven Rivlin államelnöknek Izraelben – jelentette a katonai rádió.
Vang Ji kínai külügyminiszter figyelmeztette Tokiót, hogy ne álljon Washington mellé Pekinggel szemben – derült ki a kínai külügyminisztérium közleményeiből.
A szicíliai csendőrség letartóztatta Giuseppe Calvarusót, a Pagliarelli maffia feltételezett főnökét Palermóban – közölte a corriere.it.
Emberölés kísérlete miatt hallgatták ki a rendőrök azt a négy embert, akit azzal gyanúsítanak, hogy életveszélyesen bántalmaztak egy fiatalt Sárkeresztúron – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság.
Tűz volt a Szent Margit Kórházban, a berendezési tárgyak égtek mintegy nyolc négyzetméteren az egyik kórteremben – a tűzoltók rövid idő alatt eloltották a lángokat – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Mintegy harminc hektáros területen ég hajnal óta a nádas Sármellék külterületén, a 76-os főút mellett, a tűz lakóépületeket nem veszélyeztet – tájékoztat a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
A Pénzügyőr 3:0-ra legyőzte a vendég Kaposvárt a férfi röplabda Extraliga döntőjének első összecsapásán.
Pétervári-Molnár Bendegúz egypárban futamgyőztesként középdöntőbe jutott az evezősök szerdáig tartó európai olimpiai kvalifikációs versenyén, az olaszországi Varesében.
Az Egyiptomi Labdarúgó Szövetség hivatalos levélben fordult a Liverpool labdarúgócsapatának vezetőségéhez, hogy engedje el a tokiói olimpiára Mohamed Szalah-t.

hirtv.hu/hirtvkulfold/autos-rendorsegi-uldozes-dallasban-2519661?utm_source=feed&utm_medium=rss

Komment írása

Article Categories:
hírtv
banner

Vélemény, hozzászólás?